Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Páskándi Géza: Másnap, vagy az alibi (színjáték)
MÁNGOR: A fene a dolgod, minden gondolatomat megjegyzed. HUTAI: Egy igazi ellenség ilyen. Ott lop, ahol tud. (Kis csend. Kintről harangszó, elhal.) MÁNGOR: Te ... hallgassuk csak meg a déli híreket... várj, idehozom a rádiót... (Kattanás. Rádiójelzés.) Hallod te is? HUTAI: Hallom. Félsz a hírektől? A legújabb hírektől? Vagy vágysz reájuk? MÁNGOR: És te? Nem szorongsz? (Kis csend.) HUTAI: Mintha cinkosok lennénk. Cinkosok. (Ingerült nevetés.) MÁNGOR: Pszt... Ne zavard az adást. RÁDIÓ (férfihang): Kossuth Rádió, Budapest. A pontos idő tizenkét óra. Belföldi híreinket hallják. Mint reggeli híreinkből s az újságokból is értesülhettek, tegnap éjjel tizenegy óra tájban a városszéli agyagbányák mellett meggyilkoltak egy fiatal leányt, akinek személyazonosságát nem sikerült megállapítani. Ma délelőtt a rendőrség őrizetbe vett egy utcán kószáló fiatalembert, akinek a cipője, nadrágja és zakója feltűnően agyagos volt. A fiatalember nem sokkal ezután beismerő vallomást tett. A nevekre, részletekre kora délutáni híreinkben térünk vissza. A kalotai állami gazdagság új kacsaúsztatója... (Kattanás.) (Kis csend.) MÁNGOR: Hallottad’ HUTAI: Igen. MÁNGOR (apró szünet után): Azért sokat fejlődtünk. Nagyot változott a történelem. HUTAI (szórakozottan): Igen. (Eszbekap.) Miért? MÁNGOR: Ha elgondolom, hogy apámnak ezerkilencszázötvenben még másféle alibit kellett igazolnia ..'. HUTAI: Hülye. (Mindketten fáradtak. Már eltávolodnak a kagylótól. A kagylók fölállítva az asztalon: messziről beszélnek bele. Ehhez hasonló játék máskor is lehetséges, de ne ugyanez legyen.) MÁNGOR (Kis szünet után): Agyagos nadrág, cipő... az az alak akár te is lehettél volna, ha éppen arra jársz. (Fanyar kuncogás.) HUTAI: És persze — te. (Villanásnyi szünet.) Mondd, mi lesz a címe? MÁNGOR: Minek? HUTAI: Hát a szobrodnak. Egy év után a legelső szobrodnak? (Kis szünet.) MÁNGOR: Drága, egyetlen, édes jó barátom ... (Feszültségtől, dactól remeg a hangja.) Nem szobor ez, nem, nem szobor ... HUTAI: Hát mi? MÁNGOR: Több, sóikkal több, ezerszer több. Az életnél is gyönyörűbb, nem szobor lesz ez, nem művészet... HUTAI (halkan): Hát má? (Kis csend.) MÁNGOR (suttogva): Alibi. (Szinte mámoros-dühösen ismétli, majdnem üvölt- ve, visszhangosan.) Másutt voltam, én másutt. A teremtésben. Alibiül (Zene, esetleg: függöny.) VÉGE (Szerzői megjegyzések, utasítások) E téma már Kolozsváron, sőt Bukarestben is foglalkoztatott, amikor egy-két színész barátom monodrámát kért tőlem. A műfaj nem vonzott túlságosan, ám volt egyfajta közérzet, ami elképzelhető volt ilyenképp. Akkori életmódunk (néha a mai is) sugallta az efféléket. A hatvanas években jelent meg az Utunkban e közérzetnek líraibb, érzelmesebb változata. Novella-formában a címe: Záróra után volt. Egy ember, aki a részeg éjszakából semmire sem emlékszik, s elfogadja a mások értelmezését, „tündérmeséit”, hogy boldogan „rekonstruálhassa” ismeretlen önmagát. Nos, „rosszindu- latúbb” variációban is fnegfogalmaztam — vézűatszerűen már akkor —, Másnap címmel. A paranoia nyíltabb vagy burkoltabb formája szerintem úgy viszonyítható a „sze41
