Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - MŰVÉSZET - Péntek Imre: Ipari művészet vagy ipari forma? - Elmélkedés Koczogh Ákos Szép tárgyak dicsérete című könyvéről
reket) érzelmileg és értelmileg a saját koruk szintjén élni. „Ha rosszin-dulatúak lennénk, akár gúnynak is vehetnénk a szerző -pedagógiai optimizmusát, hiszen a „tanításra fogékonyak” lehetőségei is behatároltak, ha a Képcsarnok — boltok kirakatai-, nak kínálataival „a saját koruk szintjére” szeretnének felkapszkodnd. * Koczogh Ákos a fogalmak meglehetősen önkényes kezelésével (az -iparművészet - bői — magyarázat nélkül — ipari művészet lesz), a teljes érték hipotézisének felállítása után sem tud imát kezdeni egy paradox jelenséggel, ami az ipari forma terén játszódik le. (S egyáltalán nem „függetlenül” a „funkcionális vagy reprezentációs igények” kielégítésétől...) A valamikori használati tárgyak, a „tisztán -funkcionális” termékek — idővel — esztétikai átlényegülésen mennek át: a -praktikus szerkezetekben, gépekben, építményekben gyönyörködni kezdünk. Nem azért, mert a szerző által em-legett „teljes érték” utópisztikus felfogása szerint „szépnek” alkották őket; a tervező és formaadó elsődleges szándékától függetlenül zajlik le az átváltozás, mintha a „term-éknyelvi információ” -tartalmának -rejtettebb rétegét, jelentését is -felfedeznénk hirtelen: a szemlélhető módon tárgyiasult, konkrétan kifejlesztett nembeli képességeinket — amint Rényi András írja Szempontok a képzőművészet ideologikus funkcióinak kérdéséhez című tanulmányában (A realizmus a képzőművészetekben). Tagadhatatlan — s ebben a felvetésben visszaigazolhatjuk a szerző felemás, a „gépkorszak előtti” tárgyformálás iránt táplált nosztalgiáit —, hogy az ipart termék bonyolult jelentésstrukitúrájának az esztétikai minőség is része. Ám ez a jelleg nem „öncél”, nem egyenrangú létrehozó szempont, a használati értékbe van beleágyazva, attól elválaszthatatlan. Csak a gyakorlati funkcionálás során (melynek etapjait jelezheti az idegenkedés, elfogadás, beválás, megszokás) tárul föl a termék vonatkozás- rendszerének kellemessége: ha úgy tetszik: „szépsége”. Az emberi igények (technikai, gazdasági, pszichikai stb.) kielégítése azonban nem redukálható egy elvont szépségeszmény megvalósítására: meddő álláspontra kényszerít, tévútra visz, ha a formálás új elveivel szemben mindenestül rá hivatkozunk. Ahogy Emyei Gyula is megállapítja: „A gyártmányforma ily módon csakis a használati értékkel és nem az annak részét képező esztétikai ^művészi értékkel — jellemezhető kimerítően”. (Realizmus a képzőművészetekben). ,... a gazdaságosság, hasznosság-, szépség egysége...” — ahogy Koczogh Ákos állítja — nem magyarázza meg a „műszaki-technikai szépség” megjelenését. A mozdony -megítélésekor valóban nem abból -indulunk ki; hogy tetszetős hatást kelt vagy sem. De a mozdony használata; vizuális képe, emocionális elfogadása, illeszkedése a környezetéhez, a „kareszményhez” kiválthatja az „átlényegülési -reflexet”, s a tárgyiasult nembeli erők láttán a mozdonyt szépnek is fogjuk látná. Akkor sincs másként, ha az a bizonyos tárgy nem fogadható eí a szerző által tételezett „emberi formaérzék” számára. A megoldáshoz n-em jutunk közelebb, ha valamiféle emberi „fommia-érzék- sablont” kreálunk, amelyhez az adott tárgy elemeit mérjük. Eszerint a tárgy szépsége csak úgy állhat fenn, ha ez a „sablon” hitelesíti. Koczogh Ákos megközelítése feje tetejére állítja a valóságos folyamatot: az új tárgy tartalmai, „használati mondandója” alakítják ki azt a formaérzéket, melyet a szerző ideádnak szeretne feltüntetni. A formaérzék függvénye a kor technikai színvonalának, a termelési kultúrának, anyagi és szellemi tényezők sokaságának, így hát nem előzheti meg az őt befolyásoló tényezőket. (Nem beszélve arról, hogy a kezdeti idegenkedésből — az emberi formaérzék számára elfogadhatatlan ítéletből — tetszés lehet, sőt, divat.) Bár az is igaz: a kialakult formaérzék visszahat a -termelés, a tervezés-fejlesztés, valamint a fogyasztás módjára, de az egész folyamat dinamikáját természetszerűen nem 'határozhatja meg. A szépség tehát nem az „egységben” van, nem egyenrangú szempont a sokoldalú (és ésszerű) emberi igények megfogalmazásakor, hanem azoknak alárendelten jelenik meg. Leszögezhetjük: -míg az egyedi műalkotások (s az átmenetet képező dísztárgyak) a valóságot leképező vagy absztraháló művészi tudatforma megnyilvánulásai, addig 507
