Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5-6. szám - MŰVÉSZET - Csák Zsófia: Az első szabad május 1. Storno Ferenc soproni plakátján

Témaválasztásában szinte egyedülálló: a sárkányölő Szent György legendáját dolgozza fel. De ha az ő és a családja művészetében hagyománnyá váló ikon- és freskó- festészetet ismerjük, nem lep meg bennünket választása. Már korábban is találkozhatunk az ikonok új tartalommal való megtöltésével a szocialista, képzőművészetben. Gondoljunk csak a századforduló agitátor—hegyibeszéd képeire, vagy a világháborús pietára, keresztrefeszítésre, Golgotára. Storno választását itt tehát csak olyan értelemben lehet egyedülállónak tekinteni, hogy az ismert 1919-as plakátokat megnézve szembetűnik ugyan néhány képi formaelem, amely eredetében az antik, illetve keresztény mitologikus motívumokig vezethető vissza — Szántó Lajos: „Proletárok! Előre! Ti vagytok a világ megváltói!”, Pór Bertalan: „Feleségeitekért, gyermekeitekért előre”, Pólya István: „A vörös katona a proletárállam védelmezője” —, de egyen sem fordul elő hasonló érintkezés vallásos témájú kompozícióval ilyen ikonográfiai- lag pontos ábrázolásban. A szent alakja, Stomónál is új tartalmak hordozójává vált. Sikerült úgy valóra váltania mondanivalóját, oly módon ötvöznie az ikon tematikájából adódó megkötöttségeket és adottságokat, hogy megőrizte a téma sugárzó erejét, de új áhítattal töltötte meg.

A piakát vázlatát eredeti nagyságban — 63x90 cm — adta le a művész a nyomdába, ahol Czeike Adaloert vitte át kőre a rajzot, mivel litográf eljárással készült, két színnyomással. Igen nagy példányszámban adták ki, május elsejére virradva a város legfontosabb pontjain mindenhol ki volt ragasztva. Nyomtak (belőle kisebb méretűt is — szintén színesben —, ezeket röplapként osztogatták.3

A plakát kompozíciója szigorú szerkezetű. A lapot kitöltő vöröses-feketés kavargó háttérből élesen emelkedik ki középen egy fehér férfialak. Felsőteste frontálisan fordul felénk, két karja szinte azonos mozdulattal lendül a magasba. Egyik kezében a zás'zlórúddal azonos funkciót betöltő lándzsa, másikban széttört bilincs. Ha a bilincs lefelé húzódó vonalát meghosszabbítanánk, akikor a sárkány testén ejtett halálos döfés pontjában találkozna a lándzsa hegyével. Ezen a ponton halad át az a függőleges vonal, mély a férfialakon keresztül húzható meg, szinte teljesen két egyforma részre osztva az alakot. A kép alsó és felső részén a függőleges tagolás vízszintesen zárul. Alul a plakát teljes szélességében az utolsó leheletét 'kifújó sárkánnyal, felül pedig a legyőzött sárkány (fehér) testével párhuzamosan, de egyben győztesen és diadalmasan lobogó vörös zászlóval.

A két szemben áilló fél ábrázolása (győztes és legyőzött) a motívum szempontjából egy képen belül sohasem lehet egyenértékű. Itt harmadrész a legyőzött sárkány; egészen laposra szorul össze alul, a periférián, a kitátott szájnak csak egy része látható. Szinte az egész fej és a szárnyak nagy része is lemarad. Jól láthatók azonban a végső erőfeszítést, és egyiben már a legyőzöttség mozdulatát is magába sűrítő lábak. A két vízszintes zárással szabadon hagyott tér egészét kitölti a férfialak. De itt nem egyszerű lovasról van szó, hanem annak a harcos szentnek új tartalommal átitatott alakjáról, akire évezredeken keresztül úgy tekintettek, mint a jó, a világosság megtestesítőjére, aki a természet sötét erőit jelképező sárkányt legyőzi. A legendás Szent György képet „... a hellenizált keleti népek mítoszalkotó képzelete vette át a hindu vallástörténet csodás istenség1—alakzatai közül, akik legyőzik és halálra sebzik az ősidők gonosz sárkánykígyóját (azaz a „Bűn” jelképét és megtestesítőjét). Ez Indiából került sokezer év előtt a babiloni vallásiba, onnét pedig a görögség hitregéi közé... Majd későbbi hellenizált legendáikban mint Szent György, a katona, aki a királylányt vagy egy keresztény város lakosságát megszabadítja a rémületes sárkánykígyótól. De hát mivel sárkányok nincsenek, a II. Vatikáni Zsinat a képzeletnek erről a Szent Györgyéről mondotta ki, hogy sohasem létezett, különben is ehhez az alakzatához és legendájához az egyház sohasem adta hozzájárulását.”4 (Az egyház csak a t^afona- véntanú Szent Györgyöt ismerte el.) A művész éppen ezt a mozzanatot ragadta meg a téma feldolgozásában.

Bár egyes korai ikonfestők szívesen ábrázolták a szentet — a később inkább finomított, karcsúbb formákkal szemben — izmosnak és tagbaszakadtnak, a plakáton lévő alakon megrajzolt izomzat azonban már túlnő ezen. Itt a nagyüzemi munkást

501