Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5-6. szám - Kunszabó Ferenc: "Homály és tévedés" - Széchenyi István eszmerendszere IV.

A legnagyobb tévedés azonban minden olyan kísérlet, mely a jobbításra ösztönző egykorú munkákból az ország akkori általános állapotára akar következtetni.

S ehhez példát már csak egyet, ugyancsak Szarvasról, ahol az eklézsia évkönyvébe 1739-ben, tehát valóban nem sokkál az odatelepedés után Tessedik valamelyik elődje ezt jegyezte be: „Egyszer a bíró engedélyt kapott arra, hogy helyettesével földes- uruk bécsi szobájába léphessen. A földesúr szemeláttán, a földön csúszva közeledtek. Az úr, kinek Bécsiben még soha ilyen látványban része nem volt, rettentően lehordta őket furcsa maigavdseletükért.” — Igen. De mire lehet ebből következtetni? Csakis arra, hogy milyen tudati állapotban voltak a jobb sorsra érdemes, újtelepes szlovákok. Am arra semmiképpen, hogy ugyanígy viselkedett volna abban a korban az ország egész parasztsága — s hogy nem kellett úgy viselkednie, azt mutatja a földesúr megdöbbenése.

A korabeli képlethez kitűnő adalékokkal szolgál egy mai osztrák szerző, Rotraut Hofmeister, aki Napóleon katonáinak Ausztriából és Magyarországról hazafcüldött leveleit gyűjtötte össze, adta ki, s így vehetem át a ránfcvonaitkozó passzusokat Kele- csényi Gábor kollégám közlése alapján:

Napóleon minidig tájékoztatta katonáit arról, hogy milyen társadalmi—gazdasági helyzetet találnák egy-egy országban. Információt persze a császár is tanácsadóitól és követőitől kapta, akik viszont nem az illető területek bejárásával, hanem társasági alkalmakkor s még legfeljebb könyvekből tájékozódtak. (Például Berzeviczy és Tessedik műveiből — felteszem.) Nos, a katonák korabeli leveleiből kiviláglik, hogy lényegében a következő eligazítást kapták: 1. Magyarország termékeny földjén nagyok a társadalmi és szociális ellentétek. 2. A jobbágyok rabszolgasorban élnek. 3. A magyar legjellemzőbb tulajdonsága a büszkeség. — Szemmel láthatólag ez befolyásolta az első leveleket. Hosszabb tartózkodás után azonban szinte mindnyájan az intenzíven művelt ku'ltúriájról, a gazdagságról és bőségről adnak számot. Stendhal például az 1S09. július 25-én Kismartonban keletkezett levelében arról ír nővérének, hogy milyen gyönyörű vidéket járt be a hunok országában: dús vetések, pompás szőlők, „s a szabályos gyönyörű csinált utak, két oldalukon gesztenyefákkal, melyek fehéren rajzolódtak ki a rétek és vetések zöldjében, miközben az egyszerre bájos és fönséges táj látványa félóránként változott.” Mások Győrt és környékét írják le ugyanilyennek: mindenfelé megművelt földek, gyümölcsösök, gabona, kukorica, dohány, burgonya, ta- karmánytfalék, & a többi. Meg a jószág, ami olyan sok, hogy a lakosok nem tudták mind elrekkentend a közeledő harcok elől. Am e virágzó mezőgazdaságra támaszkodó kisipar sűrűségéről, a jobbágyiparosok nagy szaktudásáról és kastélyszerű házairól is számot adnak. — Voltak azonban katonák, akik fogolyként lekerültek délre, a többszázados török elnyomás alatt elmaradott temesi bánságba meg a szerb határőrvidékre. Ezek legtöbbje elhanyagolt földekről, gondozatlan falvakról, apró kunyhókról, tunya lakosokról és maláriaveszélyiröl tudósít. — Hanem városainkról, s különösen Pest- Budáról csaknem kizárólag dicsérő szavakat olvashatunk: szép épületek, templomok, üzletházak, laktanyák, kórházak. — Általánosan tetszenek a fűszerezett magyar ételek, a töltöttcsirke, a mézzel és lekvárral tálalt sült galamb. No meg persze, a borok!... A levélírók szerint a magyar jobbágyok a falvakban a huszárokéhoz hasonló öltözetben járnak: paszomántos nadrág, kicsi mellény, hegyes kalap, sok szalaggal. A lábakon, a nőikén is, csizma. Hanem a levélírók közül nem egy úgy véli, hogy a rá- tartiságo't mégiscsak a kaekiós bajusz fejezi ki legjobban. Számukra, persze. Hiszen ilyet hordanak a huszárok is, kikkel addigra már elkergetőztek néhányszor. Általános a vélemény, hogy a magyar jó katona, lóra és harcra termett nép; bár — írják — meglátszik, hogy az osztrákok mellett nem szívesen harcolnak, és a vereségeket nem tekintik a sajátjuknak! — S pontosan az utóbbiból, amit mér a frontokon is tapasztaltak, következtették az első levelek, hogy a magyar lakosság Napóleon oldalára fog állni. Erre a véleményre hangolta a levélírókat az is, hogy általában szívélyesen fogadták és gazdagon etették-itatták őket. Mihamar megállapították azonban, hogy a nagy számiban terjesztett kiáltvány éppen semmi hatást sem tesz, mert ha el is olvassák, csak vállat vonnak s eldobják. Nem a tanult emberek, hanem a nép. A „rab465