Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5-6. szám - Varga Imre: Árnyékrianás (Re/kapituláció (versek)

VARGA IMRE

Árnyékrianás

Riaimaik a föld árnyékai, bömbölve riannak. Az éghaj láson megijesztett pók módján 'kúszik fölfelé a Nap. Riannak a föld árnyékai s elsodorják azt, ami útjukba kerül. Tövükben törnek el a tornyok, s vágódnak ájul- tan arcra a fák. Riannak a föld árnyékai, tolják magúk előtt feketén a havat, drótkerítések gubancait, mozdonyokat és széttört márványszobrokat. Futnak sebesen, mint sáskaraj elől, a vadak; az emberek autóikban remegő kézzel tartják a kormányt, s nyomják a gázpedált eszelősen. Gép és ember a vész elől menekül azonos eséllyel. A rádióból tánczene bömböl, majd a közeli népszámlálás adatait sorolja a szpíker. Aszinkronban a pusztulás és remény; hol itt, hol itt a fenséges, hősi végzet.

Noé olajágas galambjára héja csapott. Remeg a föld, árnyékok rohannak szárazon és vizen. Megriadt pók módján kúszik az ég tetejére a Nap. Kúszik feketén.

(Re)kapituláció

Lehet hogy csak képzelet, meglehet, hogy tévedek — s nem fémperec, ékszerek díszítik e két kezet.

Lehet hogy csak álmodás, amit mondok, ráfogás, leljétek meg hát okát, mért látom a rossz sokát.

Lehet hogy csak képzelet, nem is föld reng, szék reped, s a rács, nem rács; képkeret rámázza a kék eget.

452