Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Páskándi Géza: Másnap, vagy az alibi (színjáték)
MájNGOR (rábeszélően): Egész éjjel? Gondolkozz. MARGIT: Ezelőtt tíz perccel ment el. (Kihívó.) Még itt a melege. MÁNGOR: De hiszen hozzád indultam! Biztos, hogy nem én voltam? MARGIT (elneveti magát): Hacsak nem vagy kétméteres és kékszemű, valamint kosárlabdázó ... akkor nem. MÁNGOR: Sportoló? Jó éjszakád lehetett. (Gúnyos.) Különben nincs sok kedvem tréfálni. Szia. Csók. Majd hívlak. (Kattanás. Szorongva dünnyög.) Hát ez nem ment. Erzsébetet kell hívnom. Erzsébetet. Ö mindig akkor ment meg, amikor nem is gondolom. Arany- lelkű Erzsébet! Gyurka mindig lelki- fröccsözik és ironizál... de Erzsébet más. ö nem esküszik össze ellenem. Nem fogtok kiborítani, sem pedagógiai, sem más céllal... Emlékeznetek kell! Muszáj. Különben — különben ... Támadni fogok... (Sebes tárcsázás.) Halló, Erzsébet? ERZSÉBET: Én. Jóska? MÁNGOR: Én. Erzsébet, hány órát aludhattam én az éjjel nálad? (Kis csend.) ERZSÉBET: Várj csak, becsukom az ablakot, kint nagy a zaj. (Csattanás.) Jól hallottam, te Jóska vagy? Mángor Jóska? MÁNGOR: Igen, igen. ERZSÉBET: Akkor ismételd meg a kérdést. MÁNGOR: Hány órát aludtam nálad az éjjel? ERZSÉBET: Várj, becsukom a másik ablakot is. (Újabb csattanás.) No, most beszélj. MÁNGOR: Hány órát aludtam az éjjel nálad ? (Kis csend.) ERZSÉBET: Ide figyelj, Mángor József: nekem éppen elég volt, hogy letagadtál mások előtt. Épp elég volt, hogy itt aludtál, de színházba mással jártál, mert engem valamiért restelltél. Épp elég volt, hogy mindig részegen jutottam eszedbe, de azt már nem tűröm, hogy engem is részegnek nézz! Megértetted? Elegem volt! MÁNGOR (igyekszik ártatlan lenni): Miből? ERZSÉBET: Mindenből! És ezt a mindent már nem lehet fokozni. MÁNGOR (panaszosan): Én gyanútlanul megkérdezek tőled valamit, és te üvöltözöl rám. ERZSÉBET: Mert mindent eltűrök, még azt is, hogy húspotyoló deszkának nézzék a testemet, a harmincéves testemet, de azt nem, hogy hülyének tartson bárki is. Akkor inkább a magány... ez a koszos, telefonáigató-olvasgató-tévéz- gető-rádiózgató-kávézgató-rumozgató magány! Megértetted? (Kis csend.) MÁNGOR: Szóval nem aludtam nálad? ERZSÉBET: És inkább a szorongás, hogy nincs már egy macskám se, akinek a szuszogását hallgassam, inkább a szorongás, hogy jaj, most fullaszt meg ez az átkozott se -1 a vas z -se - n y ár-se - ős z - se-tél, ez a dülöngélő idő, ez az őrült világ — inkább az... De te engem nem nézel többé hülyének, Mángor József! Menj, terelgesd a hamutartóid nyáját, de engem ne nézz kolompos birkának! Hagyj békén engem, de örökre! (Kattanás.) (Mély csend.) MÁNGOR: Megváltozott, ez is megváltozott. De igaza van. Neki is, nekem is, mindenkinek (tűnődve); még tán annak is, aki azt a lányt az agyagbánya mellett ... (Elharapja.) Hamutartók nyája... birkaság ... (Kis szünet.) Palit kell hívnom. Pali nyugodt, kiegyensúlyozott. Palinak rendezett a családi élete: nagyon jól vannak Brigittával. Palit, igen, Palit. Ö páholyban ül, ő többet vállalhat. Vészkijárata rózsalugas. Óvóhelye kipámázott. Őket. Palit. Brigittát. (Tárcsáz.) Halló! BRIGITTA: Halló! MÁNGOR: Te vagy az, Brigitta? Én vagyok — Mángor. BRIGITTA (kicsit feszült): Szia. MÁNGOR: A férjed otthon van? BRIGITTA (kimért): Pali lement sétálni.
