Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - Czakó Gábor: Aranykor (színmű)
DIONÜZOSZ: A szigeten a legvadabb állat a hörcsög, te pap! FŐPAP: Ez a terv alapja, uram! Minél kevésbé léteznek az említett szörnyetegek, a herceg annál biztosabban győzi le majd őket. DIONÜZOSZ: Hm. FŐPAP (megkönnyebbülten fölsóhajt): Herakilsész herceg pedig tökéletes hősanyag. Garantálom! Ugye, Heraklész? HERAKLÉSZ (előrelép, két öklével döngeti a mellét, és ordít.) DIONÜZOSZ: Jól van, na! Elhiszem! Elég! (Befogja a fülét, de Heraklész nem hagyja abba.) FŐPAP: Hm! (Megijeszti Heraklészt.) HERAKLÉSZ: Jaj! (Elhallgat.) FŐPAP (nyugtátokig megpaskolja): Pompásan csináltad. Most maradj szépen csöndben. DIONÜZOSZ: Legfölségesebb urunk, Zeusz őszentsége elé fogom terjeszteni a javaslatodat, Zénó. Addig is intézkedhetsz az előkészületek felől. 3. jelenet Másnap A téren átvonul a templomba a nép. Mindenki, a négy atlantiszin és Hérán kívül. Elől a Főpap: áldást oszt, hosszú köpenyét két gyerek viszi. Utána Heraklész, majd a királyi pár, végül a nép. A fölvonulás vallásos körmenet és politikai tüntetés keveréke. A három isten képeit viszik, transzparenseket: „Le a Vadkannal!” „Heraklész a mi hősünk!” „Heraklész győzni fog!” „Vadkan, go home!” „Ki az agresszor- ral!” — A rendező szabadon aktualizálhat! — Énekelnek. NÉP: Zeusz és Árész, Szent Dionüzosz! Hűségünk hív most! Jaj, jaj, jaj, jaj! Garázda vadkan, A bősz vadállat Népünkre támadt! Jaj, jaj, jaj, jaj! Heraklész herceg, Drága reményünk, Küzdjél meg értünk! Jaj, jaj, jaj, jaj! Könyörgünk érted, Az isten áldjon! Egyszerre három! Jaj, jaj, jaj, jaj! 4. jelenet Két katona a tróntermen keresztül a lépcsőig vezeti Prométeuszt I. KATONA: Szabad vagy, uram... II. KATONA: Bárhová mehetsz... I. KATONA: Errefelé eddig. II. KATONA: Emerre idáig. I. KATONA: Beszélned is szabad bárkivel ... II. KATONA: Persze, csak ha megszólítanak ... I. KATONA: Kivéve a Királyt és a Királynét ... II. KATONA: Heraklészt... I. KATONA: meg a Főpapot... II. KATONA: természetesen Hérát... I. KATONA: valamint Jókét... II. KATONA: a gyerekeket, ugye... I. KATONA: nyilván a nőket is... II. KATONA: és a férfiakat... I. KATONA: közéjük értve minket is... II. KATONA: ugyebár. PROMÉTEUSZ: Köszönöm, fiúk. A párkányra könyökölhetek? II. KATONA: Igen, de túlságosan kihajolnod nem szabad, mert kieshetsz, és az már a szabadsággal való visszaélés lenne. Visszahúzódnak a trónig, ezalatt belopakodik a Király. Megáll az egyik oszlop mögött. KIRÁLY: Uram! Pszt! PROMÉTEUSZ: Amphytrion király! KIRÁLY: Pszt, ha mondom, inkognitóban vagyok. (Lehasal a lépcső mögé.) 445
