Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - Czakó Gábor: Aranykor (színmű)
FŐPAP: Ez jó félelem lenne! Lélekne- mesítő! Jámborabbak lennének. PROMÉTEUSZ: Nem csinálok neked petárdát. FŐPAP: Ó, nem is kértem. Csak úgy eszembe jutott. Igazából nem is nekem kellene, hanem neked. PROMÉTEUSZ: Hogyhogy? FŐPAP: Tudok egy barlangot az északi öbölnél. Ott nyugodtan dolgozhatnál. Mindennap hordanék neked ételt, meg mindent, amire szükséged van. Segítenék is a munkádban ... PROMÉTEUSZ: Segíts inkább a feleségednek gyereket nevelni. FŐPAP: Tréfálsz, örökké tréfálsz! Meg kell előznünk Zeuszékat. Féltékenyek rád, mert jól látják, hogy a nép szíve nem az övék, hanem a tiéd. Ezt persze nem hangoztatják, hanem azzal vádolnak, hogy elloptad tőlük a tüzet! PROMÉTEUSZ: Elloptam?! FŐPAP: Én jól tudom, hogy nem, de ez a hivatalos megfogalmazás. Újabban az ingerli őket, hogy a gyerekeket tanítod Dionüzosz úr szerint épp eleget oktattad már a fölnőtteket, tovább nincs szükség rád. PROMÉTEUSZ: Ha valaki, akkor éppen Dionüzosz tudja, hogy nélkülem sehol se lennének. És ahová el akarnak jutni, oda egyedül én vihetem el őket. FŐPAP: Mérhetetlen a Szent Titokban való jártasságod, uram! PROMÉTEUSZ: Nincsenek Szent Titkaim. Egyszerűen nem felejtettem el azt, amit Atlantiszban minden átlagember tudott. FŐPAP: Ne vesd kockára a tudományod, Prométeusz. (Súgva.) Alkalmas tanítványra kell bíznod, olyan férfiúra, aki már elég bölcs ahhoz, hogy fölfogja a jelentőségét, és hű támaszod mer lenni — akár a Legfölségesebbekkel szemben is! PROMÉTEUSZ: Ez csak te lehetsz. FŐPAP: Ne tarts tolakodónak. Segíteni akarok. Már Herafclész is tüzeli őket Héra miatt. Irigyli tőled, elvégre... hogyisimondjam... a menyasszonya volt. PROMÉTEUSZ: Nem a halálé? FŐPAP: Tudod, milyen nagyvonalú a herceg. Könnyen felejt. PROMÉTEUSZ: Szép tőle. FŐPAP: Nem vagy biztonságban. Mint a legigazabb híved, nem engedhetem, hogy az istenek hirtelen haragjukban valami jóvátehetetlent kövessenek el. PROMÉTEUSZ: Mi a jóvátehetetlen a mindenhatók számára? Ugyan hová . rejthetnél el mindent látó szemük elől? FŐPAP: Tudod, hogy tudom, amit tudok. PROMÉTEUSZ: Rólad, papom, csak egyet tudok bizonyosan: hogy ateista vagy. FŐPAP: Pszt! Halkabban, uram! PROMÉTEUSZ: Ugyan! Zeuszék ismerik a nézeteidet, ez a szegény nép pedig nem érti az ilyen előkelő kifejezéseket. FŐPAP: így helyes. A sok ismeret megzavarná őket. PROMÉTEUSZ (közbevág): Unlak, Zénó. FŐPAP: Nem bízol bennem? PROMÉTEUSZ: Nem. FŐPAP: És te papolsz szeretetről, megértésről, bizalomról? PROMÉTEUSZ: Zeusz is ember. Ráadásul az apám. Nálam jobban még senki se szégyellt« jobban az apját, de megölni — képtelen vagyok. FŐPAP: Akkor ők ölnek meg! Védekezned kell, nem érted? PROMÉTEUSZ: Nem félek tőlük. Odáig Zeusz se fog süllyedni, hogy saját fiának gyilkosa legyen. És szükségük is van fám. FŐPAP: Nekünk is szükségünk van rád! PROMÉTEUSZ: Éppen ezért ha csak téged tanítanálak a barlangodban, az annyi, mintha már most meghaltam volna. 4. jelenet A két Katona rohan be a színre. I. KATONA: Uram! 436
