Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5-6. szám - Simonffy András: Kompország katonái V. (Történelmi kollázsregény)

játszó Pálffy György is ezekben az években — csak éppen Olaszországban — kezd eszmélni, s eltűnődni a német szövetségben ránk váró sors csapdái fölött.

5. Pálffy György, 1938: ...a Saint Germaini béke ellen német toliból írt „vádirat” — ahogy szerzője nevezi az előttünk lévő füzetet, tulajdonképpeni célja felől nem marad sokáig kétségünk, hisz már az első oldalon olvashatjuk: „Nicht von Österreich, dem Staat des Jahres 1918, sondern von Österreich als der deutschen Südost-Auf - gabe ist zu sprechen”. A feladat pedig, amit Ausztria, mint a németség délkeletre előretolt bástyája és egyben szálláscsinálója a jövőben be kell töltsön: a Raum rendezése. Jelen esetben a tér a Dunavölgy- nek a Fekete-erdő, Cseh-erdő, Szudéták, Kárpátok, Dinári Alpok bezárta részét jelenti, de hogy a távolabbi jövőben határa tovább tágulhatna — elsősorban Dél és Kelet felé — azt a Raum-elmélet lényegében rejlő rugalmasság legalábbis valószínűvé teszi. (...)

Az alternatívák között a magyarság, mint rendező erő, nem szerepel. Sem a Kárpátok övezte, Trianon előtti Magyarország valamilyen formában való visszaállításának, sem egy, az egész területre kiterjedő magyar vagy közös osztrák—magyar rendezés lehetőségével nem találkozunk. Logikus eredménye ez annak a módnak, ahogy a szerző a magyarsággal foglalkozik. Még az első oldalakon, a II. Ottó és a Mátyás^féle birodalom említésénél mondja, hogy mind a csehek, mind a magyarság túlságosan függtek a német kultúrától és vezetéstől, semhogy csak saját népi erejükre támaszkodva tartós megoldást hozhattak volna.

Az egész kérdést csak a terület és a német hatalom viszonyának fogva fel, a történeti fejlődés vázolásánál a német (osztrák) birtoklás és befolyás fokozatos növekedésére, majd változó méreteire szorítkozik. Az ezzel párhuzamosan lefolyó magyar történetről, a magyar hatalom kialakulásáról, növekedéséről, földrajzi terjeszkedéséről és határokon túli befolyásáról egyszerűen hallgat. Az Árpád-kori Magyarországot, a Száván és Kárpátokon túl jutott szervező erejével ugyanúgy hiába keressük, mint utalást a XIV. századi Magyarországra. A magyarság szerepét a törökvész idején elhallgatja, a Nyugat védelmének és a török kiszorításának érdemét egyedül a németségnek juttatva, mint ahogy nem tesz említést Erdély szerepéről sem.

(...) ... meg kell döbbennünk azon a sivár közönyön, mellyel a magyarság ezt az egész további létünket gyökerében érintő problémát kezeli. (...) A trianoni keretbe magát oly hamar beletalált nemzet sem politikai vezetőitől, sem szellemi elitjétől, sem egész társadalmából kiindulva erre vonatkozó irányt, biztatást, kezdeményező lökést nem kap. Ott, ahol pesszimista, a magyarság sorsát elintézett- nek, vagyis befejezettnek tartó felfogással nem.találkozunk, vagyis a legjobb esetben, a nézetek romantikus, indokolatlan reménykedések, valami csoda folytán ölünkbe hulló — de azon túl már nem gondoló — teljes revízió, egy közelebbről meg nem határozott dunai együttműködés — keleti Svájc — vagy restaurációval vagy anélkül beálló, misztikával vagy anélkül számoló modem szentistvóni államgondolat szétfolyó, bizonytalan ködképei és ezek összes lehető variánsai között ingadoznak.

392