Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 4. szám - TANULMÁNY - Pomogáts Béla: Címszavak egy párizsi magyar költő munkásságához. Vázlat Papp Tiborról
(Heidegger vagy Wittgenstein) A párizsi magyar költő kezdeti munkásságát erős szálak fűzik ahhoz az esztétikához, amelyet az egzisztencia-lista filozófia alakított ki. A vers, mint a „világba vetett" emberi személyiség önkereső küzdelmeinek közege, egyszersmind eredménye; a költészet, mint a halállal visfcodó emberi lény végső fegyvere: az egziszten Dialisták költészetfelfogására utal. Ennek a felfogásnak az értelmében az autentikus emberi létezés a művészetben teljesülhet ki, az ember a művészet által találkozhat a valóságos léttel, amelyet nem rejtenek el a látszatok. „Mi működik a műben? — kérdezi Heidegger A műalkotás című tanulmányában. — A létező lép ki létezésének elnemrejtettségébe. A létező elnemrejtettségét nevezték a görögök alé- theiának. Mi igazságot mondunk, és épp elég keveset gondolunk ezzel a szóval. A műben, ha a létezőt nyilvánítja ki, abban, ami, és amilyen, az igazság történése működik”. (Redl Károly fordítása.) Az „igazság történését” próbálják nyomon kísérni azok a versék is, amelyekben Papp Tibor küzd meg a maga élet- és léttapásztalataival. Az élet- és léttapasztalatok az érzékelés minden szervező, mondhatnák, logikai elvet nélkülöző rendszertelenségében válnak költői anyaggá. Papp Tibor emlékek, képzetek, élménytöred'ékék laza sorát állítja össze, minél szabadabb társításokból építkezik, ebben a szürrealisták poétikáját követi. Versei sajátos „képi halmazok”, amelyeknek éppen halmazszerűsége utal az idegen világba vetett költő helyzetére és közérzetére, arra a meggyőződésére, amelynek értelmében a költészet feladata az, hogy kifejezze a személyes léttudatot. Ebben a költői igényben és gyakorlatban elsősorban a képi fantáziának, a képzetek és fogalmak merész összevegyítésének van szerepe. Ez a szürrealista módra működő költői fantázia alakította a párizsi magyar költő Sánta isárnap, Forgó égtájak, Esküvő a vízben és Orpheus zaklatása, című terjedelmesebb 'ölteményeit. Karátson Endre alighanem ‘helyesen jegyezte meg: „Hasonlatait, képátviteleit letérítette az egysíkú gondolat vágányáról, hol ügyesen, hol ügyetlenül tapogatózó előőrsként boosájtotta őket a maga költői valóságának felderítésére...” (Magyar Műhely 35. sz. 53. 1.) Ez a szürrealista nyomokon haladó technika legteljesebben azokban a versekben fejlődött H, amelyeket Papp Tibor a nagyhatású francia költő: René Char munkásságának vonzásában alkotott. „René Char — mondja ő maga — a szürrealizmusból kifejlődött, ma már »hagyományosnak« mondható költői csúcson áll. Élettel, szenvedéssel csordulásig töltött költészet az övé; prózaverseinek mondanivalóját (a világról, a létről, a költészetről vall) a költőiség varázs-erejével létrehozott »átváltozásokéba rejtve, képekben teríti az olvasó elé.” Ilyen „átváltozások” jönnek létre Papp Tibor költészetében is. A Magyar Műhely 1968 októberében közreadott 29. számában volt olvasható első „vendégszövege”: René Char Nous tombons című versének szeriális fordítása. A szerialista alkotásmód eredetileg a modern zenében használatos, arra utal, hogy a zeneszerző előre megtervezi a zenei anyagot, előre megszerkeszti a zenemű harmonisztikai, dinamikai és ritmikai felépítését. A szeriális fordítás — ennek megfelelően — mintegy megszerkeszti az eredeti költői mű fordítására, illetve parafrázisára épülő új költői szöveget. Az új szöveg tengelyében René Char eredeti verse, illetve ennek hűséges magyar fordítása áll, erre a fordításra épülnek az „átváltozások”, a költői parafrázisok, s ezeknek rendje hozza létre a „seriát”. A szeriális fordításnak imént leírt elve ölt alákot Papp Tibor „vcndégszövegeifoen”, az 1971-ben megjelentetett Vendégszövegek I. című kötetben, majd a Magyar Műhely 38. (1971. júniusi), valamint 43—44. (1974. áprilisi) számában közreadott szövegekben. A szeriális fordítás (egyáltalán a szeriali zmus mint alkotó módszer) lényegében szakítást jelent a szürrealisták poétikájával s azzal az egziszteneialista filozófiával, amely Papp Tibor esetében a szürrealista módszer mögöttes terében foglalt helyet. René Char költeményének szeriális fordítása ebben a vonatkozásban döntő lépést jelent: hiszen éppen annak a költőnek a verse lesz az új alkotó módszer kísérleti tárgya, aki korábban Papp Tibor számára példaképül szolgált a szürrealista módszer alkalmazásában. Ez a sajátos paradoxon még inkább felhívja a figyelmet a párizsi magyar költő új tájékozódására. Ennek az új tájékozódásnak a célja: a „seria”, azaz a szerkesztő és rendszeralikotó költői művelet, a szürrealista ösztönösség után a mérnöki 374
