Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 4. szám - Kemény Dezső: Ne nézz hátra! (novella)

KEMÉNY DEZSŐ

Ne nézz hátra!

A gép mozdulatlanul áll a kifutón, fénylő bőrén szikrázva pattannak szét a rázáporozó esőcseppek. Az aprókerekű transzferbusz a lépcső aljáig fáról, vendég- váróan tárva szét két szárnyú ajtaját, s két esernyős légilány fel-lefutva kíséri az ernyőtlen utasokat a hirtelen jött zivatarban. A telizsúfolt kis jármű nehézkesen kanyarogva kúszik a párázó betonon az 'épület felé, ablakain át tikkadt. verejtékező arcok bámulják a félig kék, félig szürke eget, a közönyösen forgó irányítóantennát, a légikikötő homlokzatán kéklő, csőből hajlított feliratot. A második esőfutás csak a ponyva alatt érkező poggyászt veri végig, gazdáit már elnyelte a zegzugos terem- és folyosórendszer. Egészségügyi lap, mosoly. Útlevél, mosoly. Vámnyilatkozat, mosoly. A némán maradó elektromágneses kont- rollkapu utáni, utolsó mosoly a szabad utat jelzi, s a válaszmosoly a megérkezés feszültségének oldódását.

Vogt úr megáll a váróterem ajtajában, homlokát törli, feleségéhez fordul, tovább azonban nem jut egy elfojtott harákolásnál, mert megrezdül a hangszóró: „Die Familie Vogt aus Stuttgart wird aufgefordert...”

Wilhelm Vogt meglepődve siet előre az információhoz, mögötte lánya és felesége. Az asszony kétségkívül ideges, a lány szemmelláthatólag fáradt. A gyors- forgalmi úton végig hallgatnak. Az asszony az Erzsóbet-hídnál rápillant a le- húnyt szemmel ülő Helgára, és halkan megszólal.

— Jól érzed magad, Willi?

— Kitűnően.

— Örülök neki.

— Meglepő ez a pontosság. Mercedest kértem, és azt is kaptunk. És a fickó tűrhetően beszél németül.

■— A végén ne feledkezzél meg a borravalóról. Itt úgy szokás.

Vogt úr bólint. Az asszony perceken át hallgat, megint leányára pillant, folytatja.

— Még mindig ragaszkodsz ehhez a képtelen kiránduláshoz?

— Természetesen. Ezért jöttünk. Tartozom vele. Ez a harmincötödik év.

— Sosem szeretted az öcsédet.

— Az embernek elsősorban kötelességei vannak, Lieschen. Persze azért érzelmei is vannak.

— De téged csak a tieid érdekelnek. Valid be. Az nem érdekel, hogy én például húzódozom az ilyen morbid 'dolgoktól.

— Mi az, hogy morbid? Hogy érted ezt?

— Nem tudom. Csak érzem.

Vogt úr felnevet. Helga mocorog egy kicsit, újra elcsendesedik. Karcsú, szőke, huszonöt éves lány, de most úgy gubbaszt a kocsi sarkában, mintha húsz évvel fiatalabb volna. A Körszállónál úgy kell felrázni, mint egy kisgyereket. Vacsorázni le sem megy, egy pohár tejet hozat fel magának, s anélkül, hogy kinézne az ablakon, ágyba bújik.

329