Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - TANULMÁNY - Kiss Benedek: Petőfiről és rólunk (esszé)
KISS BENEDEK Petőfiről és rólunk Sokat gondolkodtam és gondolkozom Petőfiről. Petőfiről és rólunk. Róla, az emberről, és rólunk, emberekről. Róla', a költőről, és rólunk, költőkről. Talán azért, mert ő az, aki e sok egyesből kialakított széles fogalomköröket vézna alakjával leginkább betölti, belakjam benépesíti. A teljességet, jelenti, épp ezért örökös nosztalgiát. Jegenye-ifjúságot: suhogót, nyerset vagy gyehdégen zizegőt, romlatlan erejű egyenességet, aki mindig magával azonos, mindig önmagát mondja, s mert olyan gazdag, olyan mély és magas is egyben : ezáltal magát az embert, magát a költőt is. A világ nagyon sokat változott azóta. Nem 150 évnyit. Jobb lett? Inkább csak más. „Karóba nem húznak ma már.” Ám van vonat, és alá lehet feküdni. Vannak szupergyógyszereink, mik kigyógyíthatják belőlünk az. életet. És van atombomba. És voltak lázak, izmusok, válságok, világégések. Mint valami rossz cintányér, nagyot csörrent a Föld és remeg, remeg a kék mindenségiben', rezes vacogássa'l, vacogtatás- sal gyűrűznék le róla a hangok. Mert e nagy földrengés mindenkiben visszhangot ver, mindenkiben rezonál, 'mindenkit vacogtak Egyre kiáltóbb ellentétek, politikaiak, szociálisak, fajiak, nemzetiek, egyre rafináltabb manipulációs lehetőségek és „megdolgozások”, mind több ellenőrző hivatal és hivatalt ellenőrző hivatal, egyre több beton, idegbaj, börtön, idegszanatórium, ajzó- és kábítószer, bomba-fejadag, öngyilkosság. S mellé a tudat, világszerte: a cél mintha nem is problémáink megoldása lenne, inkább csak fékentarfásuk. A végeláthatatlan, sok'kírozó cintánjtér-rezgés és az utóbbi száz év történelmi abszurditásai minket, magyarokat is igen megviselitek, megszaggattak. Mégis, erősítsen bennünket a tudat, hogy a gondokba tört, gyötört szemű (hisz Ady Endre-szemű, József Attila-szemű, Bartók Béla-szemű) magyar 20. századnak olyan tiszta és tág pu- pillás ifjúkora volt, mint ő, Petőfi. Petőfi: az ifjúkori Magyarország Okos, megvesztegethetetlen ifjúsága, a magát szabadságért (vüágszaibadsáigért!) és szerelemért ajánlóáldozó cselekvőkészség és cselekvőerő. ... Ma már szinte a gyerekek is vénebbek: felnőttebbek: megcsonkítottafobak, mint Petőfi volt. A tudományos és technikai forradalmak fermen'tumiaival serkentett, azok eredményeinek közbeiktatásával szerveződő társadalmi élet mindennapjai így munkálnak, „a történelem futószalagéra szerelve ígyen készül a világ”. Hol itt, hol ott tépődik le rólunk egy-egy darab, áramvonalasabbak és — siváraibbak leszünk. Ezért marad örök nosztalgiánk ő, Petőfi, lesz emberi teljességünk álpia, szigorú. okos, teremtő ifjúság képe. Dobogjon föl bennünk! * Közhely, hogy Petőfivel újfajta kültőiség jelentkezett a magyar irodalomban. Általa nyert a népdal s a nép polgárjogot a költészetben — szoktuk mondani. Ez nem kevés; de ha mai fogalmakkal értelmezzük, nem derülje ki, hogy többről is szó van? A magyar népköltészet és irodalom, miiként nyelvünk maga is, hagyományosan tárgyias, szemléletes jellegű. Petőfi óta legjobb eredményeiben költészetünk még makánsabbá: szociográfiai hitelűvé és ihletűvé vált. Vagyis; Petőfi új költőiségé- nek alapja a tárgyi as -szociog rafikus szemléletmód. Utóbbit hangsúlyozva, tegyünk egy kis kitérőt, ami mindehhez mintegy vonatkoztatási rendszert nyújthat. 277
