Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - SZOCIOGRÁFIA - Miskolczi Miklós: Kettő - Gyurináék hét életéből
ilyeneket tudok majd csinálni. Másnap reggel már jelentkezni kellett munkára. Szülői beleegyezés nélkül szerződtem, atáhamisítottam a kisöreg nevét. így kezdtem el. Két lehetőség volt: három éves vagy két éves tanulmányi idő, attól függően, hogy milyen lesz az előmenetelünk. Ez nagy impulzus volt. Néhány jó kötésű gyerekkel, én sem voltam annyira sorvadt, jobban megfogtuk a dolgok nehezebbik oldalát. Egy évig voltunk a MÁVAG-ban, és akkor egy meghasonlás történt, mert mint tanulókat átirányítottak bennünket, önkéntes alapon, az EMAG-hoz teljesítménybéres munkára. Láttam a lehetőséget, hogy itt pénzt is lehet keresni. Beosztottak bennünket. Amikor iskolában voltunk, akkor tanulópénzt kaptunk, amikor a gyáriban, akkor teljesítménybérben dolgoztunk: ahány darab elkészült, annyi forintot tudtak nekünk elszámolni. Elértünk egy 30—40 százalékos bért a szakmunkásokhoz képest. Három napot dolgoztunk egy héten, mert a többit iskolában töltöttük. Olyan viccet is megcsináltunk, hogy az iskola tartott egy óráig, és utána bementünk 4—o-ig dolgozni. Ez hozott egy kis összeget. Ekkor sikerült nekem. Az első havi fizetésemből vettem 480 forintért egy kerékpárt. Merthogy a nyáregyházi házunk, ahonnan apámmal mindennap bejártam, öt kilométerre volt a vasútállomástól. Hajnalban öt kilométer meg este vissza öt kilométer, plusz még a pesti villamosozás, Kőbánya alsótól Albertfalváig. Ezt a biciklit Dunaújvárosba is elhoztam. Két évre szabadultam fel. Megkértem az üzemvezetőt, hadd menjek a Vegyipari Gépgyárba, ami Kőbánya-Kispesten van. A sok utazás miatt. Megértettek és átengedtek. 1951 októberében kezdtem ott dolgozni. Egyszer csak szól az üzemvezető nekem, meg egy másik legénynek, hogy menjünk fel, mit tudom én melyik irodába. Felmentünk, és közölték velünk, hogy vágjuk magiunkat puoc-pará- déba, és holnap reggel jelentkezzünk Zsofdnyecz miniszter elvtársnál. Nem tudtuk, mi van. Másnap a Zsofinyecznél már voltunk vagy 14—15-en, csupa fiatal srácok. A miniszter közölte velünk, hogy november 7-én Dunapentelén indul egy kohászati kombinát, azaz öntöde, és fiatalok, lendülettel irány hetedikén megnézni a csapolást és ott maradni! Hát én megnéztem a csapolást, de nem maradtam itt. Akkor itt minden hegyén-hátán volt. Fogták a falat, de belül már avatták. Fejetlenséget tapasztaltam, megszoktam a MÁVAG-ot, a szervezett nagyüzemet, szóval ahhoz képest, ami itt volt, a káosz. Nem láttam semmit, gyerekfejjel mit tudtam én, mit kell nézni. Visz- szamentem. Ekkoriban mondta a kisöregem, hogy ez így nem megy, lakásproblémánk van. Hallotta, hogy Pentelén van lehetőség, és mondjam el, hogy mit tapasztaltam. Elmondtam, hogy láttam egy gyárat, üzemet meg rettenetesen sok lakást, meg azt is hallottam, hogy akik oda mennek, azok lakást kapnak. Azt mondja, hogy akkor menjünk el. Eljöttünk ide ketten ötvenkettő januárban. Én visszamentem még, de a kisöregem itt maradt. Most vita van a családban, hogy ki volt az első. Hát ő volt. Aztán kezdtem gondolkodni, hogy ha most már itt lesz a család, nem volna-e helyes, ha ón is idejönnék. Sokáig nem volt idő gondolkodni, mert nemsokára kaptam egy hivatalos felszólítást. Rajta volt a KISZ elődjének meg a Zsofdnyecz miniszternek az aláírása, és március elsejével már a Sztálin Vasmű Gépgyár öntödéjében dolgoztam. Akkorra már tetszett a vezénylés, mert tudtam, hogy a család is jön. Apám a Görbe utcában lakott, mert a vegyesipari vállalatnak ott volt tömegszállása. Nem is mentem sehova, hanem megkerestem az öreget, volt ott hely bőven. Mind ilyen cipészek meg szolgáltatók voltak. Ott aludtam talán két hónapig, csak úgy. Volt egy ágy,- lenn az öregem, én meg fönt. A kutya nem szólt hozzám. Ahogy múltak a hetek, valahogy észrevették, hogy ott alszom. Hivattak, hogy mi van. Mondtam, oaj van, mert nekem itt van az apám, de ő nem kerülhet a gépgyári szállásra, én meg vele akarok lakni. Addig állt köztünk a beszélgetés, hogy a végén adtak kettőnknek egy szobát a Kossuth Lajos utcában. 2(16
