Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 3. szám - SZOCIOGRÁFIA - Miskolczi Miklós: Kettő - Gyurináék hét életéből

Ez volna Gyurináék hét élete.

A hét közül most közreadok kettőt.

„Fogtam magam és felültünk a vonatra.”

FERI BÁCSI:

— Engem a nagyapámék neveltek, nála lettem kocsigyártó inas, és ott szabadultam föl. Aztán hazakerültem az apámhoz. Közben történtek ám érdekes dolgok. Cséplőgépet vettünk, malmot építettünk; de közben tönkrement az apám. Akkor azt mondta: gyerekek, ha valaki valahová ed tud menni, menjen el. Az én apám nem tudott se írni, se olvasni. Anyám tanította. Én meg kitéptem az irkalapot és ráírtam: kérem a tekintetes főszolgabírót, hogy a fiam részére munkakönyvét szíveskedjék kiállítani. Ezt lebélyegeztem az apám bélyezgőjével, és elvittem Gyömrőre. Azt mondja a főszolgabíró, hogy mit akarok. Mondom, munkakönyvét. Azt mondja, te nem is voltál inas. Mondtam, voltam biza, hat évig. Hát hol? Sülyben? Kinél? A Balczemál. Odaadtam a papírt. Azt mondja: te a Balezer fia vagy? Mondom, igen. Na, azt mondja, kisasszony, állítson ki egy munkakönyvét. így indultam dolgozni.

Gyurina Feri bácsi, aki valójában Balezer Ferenc, kiskorától kezdődően édesanyja testvérénél nevelkedett, akinek férje Gyurina volt és aki őt adoptálta.

— Na, én Cinfcatán kivetítem egy jégvermet, és abban rendeztem be magamnák műhelyt, bognárműhelyt. Maszek voltam.

— Mikor adta föl az ipart?

— A bevonulás utón.

— Hányban vonult be katonának?

— Sehány.ban. Nem voltam én katona.

— Akkor milyen bevonulásról beszél?

— Amikor az oroszok bejöttek Magyarországra. Körülbelül... anyu, mikor is jöttek be az oroszok?

— Tovább hogyan volt?

— Aztán én már nem vettem ki az ipart. A sörgyárban dolgoztam, később meg elmentem Nyáregyházára a kocsigyár vezetőjének. Nagyon sok erdő volt ott, szóval köllött nekik valaki szakember. Házi Árpád volt az alispán. Az én nevemre vették ki az engedélyt. Harminckét ember dolgozott a kezem alatt. De később bezártunk, mert nem finanszírozták. Akkor oszt jött hozzám az alispán, hogy: mi lesz magával? Mondtam, alispán elvtárs kérem, én a sörgyárban dolgoztam, hát oda visszamegyek. Azt mondta: ne menjen vissza, hanem van Dunápentele, most alakul egy nagy vasüzem, ott mindenkinek lesz jövője, menjen maga is oda. Fogtam hát magam, és fölültünk a vonatra. Elmentünk Pentelére a Jóska gyerekkel. Ez 1951-ben volt. Bementünk a fiammal az öntödébe, akkor még nem volt semmi, csak zsaluzás. Föl írták a nevemet, hogy kocsigyártó iparos voltam. Azt mondta itt egy pacák, hogy nekünk itt magára szükségünk van. A vegyesipari vállalatnak volt a vezetője. Cipész volt. A faluban volt öt-hat bognár, azokat szedtem össze, azoknak a vezetője lettem. Akikor még a Görbe utcában olyan félkész fekhelyek voltak.

— Mikor kapott lakást?

— Azt mondta nekem az a suszter, hogy ha lakás kell, akkor ott van egy ház, azt elfoglalhatom. Tudja, olyan kulákház. Én azt mondtam: kérem, nekem kulákház nem kell. Akármikor visszajöhet a tulajdonos, és akkor hová menjek megint? Ezért elmentem a vasműbe, mert ott adtak lakást. Ez a lakás eredetileg a Váziák Rudié lett volna, de ez olyan kétszínű ember volt. Dunaföldvári. Azt mondta, hogy jövök, jövök, tartsátok fönn a lakást, közben meg a felesége azt mondta: nem megyünk Sztálinba, mert rovottmúltú emberek közé nem megyek. Akkor aztán fölszólították a Viziákot, hogy jön vagy nem jön, mert itt van egy tízcsaládos apa. Nem jött, így én nyertem meg a lakást.

— Szép háromszobás lakás.

263