Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 3. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék VII.

műpontossággal kiugrott az ágyamból, és mint egy tébolyodott rohant le a hátsólépcső fagrádicsain, és kora hajnaltájt tért vissza, és kirámolta Árpádot vagy engem a vaságyról. Egyszer megkérdeztem, hogy hova rohan minden éjjel? — Apám — mondta —, majt megtudod, ha velem työssz... Hát egyszer el is mentem vele, biciklijének tengelyére ülve, elkarikáztunk a St. Paul negyed legolcsóbb bordélyházához, ott rámparancsolt, hogy „Apám, fálasz magadnak etyet, amelyiket arra méltónak találsz” ... Két nappal később Blum Mihály egészség- ügyi vizitre rendelt, majd arisztokratikus és joviális mozdulattal szélnek engedett ... De mi másnap is biliárdozni kívántunk Árpáddal, és egy zseniális sugallatnak engedve, kis szobánk ablakából leeresztettünk egy zsineget, amelynek végére vastag drótkampót kötöttünk, és Blumék erkélyéről kipecáztam Blum két munkabakancsát, az első handlénak eladtuk, és indultunk biliárdozni... Mihály soha nem kereste bakancsát, de párizsi és pesti barátainknál elhíresztelte, hogy elloptam egy ezüst kiskanalát... Utána évekig nem beszéltünk egymással, de Pestén egy jószolgálati bizottságot alakítottunk, aminek az volt a rendeltetése, hogy összebékítsenek bennünket egymással, és a találkozó helyét a Kis Ilkovits cukrászdában jelöltük meg. A ceremónia szinte királyi volt: megöleltük egymást, és mikor véget ért az ünnepi pillanat, Blum Mihály megszólalt: — Apám, most már nincs mitől tartanod, nyugodtan megmondhatod, hogy te loptad el a kanalamat... Azt nem — válaszoltam —, de a bakancsot én loptam el... — Nem hiányzott — mondta Mihály lakonikus rövidséggel, majd feleségével és „segédeivel” elvonult... Aztán a háború kitöréséig olykor-olykor még találkoztunk, és a nyilasok gondoskodtak arról, hogy többé ne találkozzunk. Blum Mihály és felesége okos, rokonszenves, szeretetreméltó emberek voltak, és ma már ők is mítoszteremtő erővé nemesedtek bennünk, akik még élünk és emlékezünk.

234