Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Simonffy András: Kompország katonái I. (történelmi kollázsregény)
„még a Szovjetunió sem” ismerte el, s nem írta alá a békeszerződést. (Arra, persze, csak később jöttem rá, hogy a Szovjetunió elsősorban nem a trianoni magyar határokat nem ismerte el, hanem a Versailles-ben rá kimért saját nyugati határait, amelyeket aztán csak a második világháború győzteseként korrigálhatott.) Nyilvánvaló, hogy ezt a felháborodást célratörő neveléssel, irodalommal, propagandával befolyásolni is lehetett. Magyarul: mentalitássá tenni. Viszont a magam részéről azt is elmondhatom, hogy soha, még kamaszkoromban sem hatott rám, sőt, egyenesen taszított az „integer”, a „történelmi” Magyarországot visszaállítani kívánó, minden történelmi realitást nélkülöző „Nem! Nem! Soha!”, „Csonkamagyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!” handa- bandázás. Sőt, azt mondhatnám, hogy egy igazságos, néprajzi alapon történő határrevíziót éppen a szomszédainkkal való nagy és végleges megbékélés érdekében tartottam volna szükségesnek. Persze, nem odalökött koncként, ahogy a két bécsi döntéssel Hitler tette. — Harmincadik születésnapodon Znamenka-Westen, 1941 októberében írtál nekem egy levelet. Akkor én még éppen csak megszülettem. Erről a levélről anyám sokat mesélt nekem, de aztán sohasem kaptam meg. Akkor sem, amikor én lettem harminc éves. — Tudom. Ügy gondoltam, hogy megfogalmazom neked akkori tűnődéseimet. Az életről, kitűzött célokról, állhatatos munkáról írhattam. Arról, hogy az élet apró örömeit mennyi lemondás árán lehet megszerezni. Ügy gondoltam, majd harminc éves korodban átadom neked saját harmincéves énemet. De talán jó, hogy elkallódott az a levél. Talán túl magabiztos elképzeléseim voltak. Ma megmosolyognánk őket. — Csakhogy ez a levél előkerült. Töredéke legalábbis. Azok között az iratok között volt, amelyeket átolvasásra ideadtál nekem. — Na! Itt van nálad? — Ebben a megmaradt levélrészben, többek között, ezt olvasom: 7. Apám leveléből, 1941: Vedd tudomásul, Fiam, hogy a történelem- könyvben, az újságokban hazugságot találsz, hazugságot. Nincs Szentistváni gondolat! Ez egy zagyvalék, amit ki kellett találríhnk, hogy ránk nézve kedvezőtlen történelmi áramlatok idején valami magyarázatot találjunk az egész Kárpát-medencét átfogó magyar igényekre. Mindig túl nagy volt a tér, melyet az Isten valóban egybe, eggyéteremtett ahhoz, hogy saját népi erőnkkel ki tudjuk tölteni. Ezért volt szükség pótszerekre, Szentistváni ideológiákra. Joggal akartuk pótolni, amit a kard megszerzett, de a magyar anyaméh sohasem tett magyarrá. Mert látod, Fiam, az is hazugság, amikor azt tanítjuk, hogy Erdély, a Felvidék a törökdúlás előtt még tiszta magyar volt, s csak később vált idegenné. Ember!, tudod, mit jelentene .ez a hazugság, ha igaz lenne? Azt, hogy a magyar egy pusztuló, halódó faj, saját országában, a saját csendőrkakastoll árnyékában nő a nyakára az idegen! Nem, Fiam, a felvidéki tótok Szvatopluk utódai, az erdélyi oláhokról már Anonymus is megemlékezik. Gyula vezér honnan vette a görögkeleti vallást, s miért volt a honalapító magyar király ellensége? __ 1 2
