Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Simonffy András: Kompország katonái I. (történelmi kollázsregény)
pestről a helyszínre érkezett Szombathelyi Ferenc, a honvéd vezérkar főnöke. Öt akkor láttam először. Jött, bő pelerinjében ott állt a hegytetőn, sötét arccal nézett maga elé az alkonyati félhomályba. Aztán hozzánk lépett, végigmért bennünket, és síri hangon megszólalt: „Mi lesz ebből, uram isten, mi lesz ebből? Kellett nekünk ebbe a marhaságba beleugrani? Kész katasztrófa, a vesztünkbe rohanunk.” Le se tudom írni neked a megdöbbenésemet. Ilyen defetista szavakat hallani a legfelsőbb katonai vezető szájából abban a pillanatban, amikor csapatai támadásra csoportosulva idegen ország területére lépnek? Elakadt a lélegzetem. Miért mondja? Kinek mondja? Éppen Szombathelyi? Miklós Béla cukorbajos arcáról nem sokat lehetett leolvasni. Ő a kormányzó bizalmi embere volt, akárcsak Vattay. Óvakodtak volna kontrázni Szombat- helyinek, még akkor is, ha hasonlóképpen gondolkoznak, hiszen a pillanatnyi látszat ellenére ők voltak közelebb a kormányzói tűzhöz, nem Szombathelyi, aki mögött csak rátermettsége állt, tehát bármelyik pillanatban megbuktatható. Zárójelben: Vattay volt a magyar huszár dzsentri típusa, Miklós Béla lófő székely nemes, Szombathelyi magyarosított nevű sváb származású katonatiszt. Vattay az emigrációban is Horthy mellett maradt, Miklós Béla az ideiglenes magyar kormány miniszterelnöke lett 1944 decemberében Debrecenben, Szombat- helyit átadták a jugoszlávoknak, ahol felelősségre vonták (mint egykori honvéd vezérkari főnököt) )az újvidéki vérengzés miatt, és kivégezték. 5. Szombathelyi Ferenc, 1941 szeptemberében: A' százszázalékos német győzelem százszázalékos német megoldást jelent. Hol marad a magyar megoldás akkor, ha minden erőnket eleve ennek a százszázalékos német győzelemnek a kivívására bedobjuk és feláldozzuk? Ezért mindent egybevetve azt hiszem, hogy várnunk kell. Ne siessünk! Ne akarjunk németebbek lenni a németeknél. Tarstuk szárazon a puskaport, és gondoljuk meg, hogy mi nem nagyhatalom vagyunk, és ne nagyhatalmi fejjel gondolkodjunk. Nem helyezkedhetünk mi, magyarok, a németekkel azonos álláspontra. A háború hosszú lesz, erre, és nem a villámháborúra kell berendezkednünk. Nagyhatalmi politikát és hadászatot át kell engedni a nagyhatalmaknak, nekünk a fal mellett kell járnunk. Az én dandárparancsnokom Vattay vezérőrnagy volt. Ö véleményem szerint nem látott fel a történelem horizontjáig. Az egész vállalkozásban — mint majd kiderül — csak könnyen szerezhető katonai babérok, hadikitüntetések nagy lehetőségét látta. Ha valaki, akkor ő a „mire a levelek lehullanak” perspektívában gondolkozott, mint egykor Ferencz József. Vattayról beszélek, mert vele/ még dolgunk lesz a történet során, jól jegyezd meg a nevét... — Mielőtt folytatnád, felolvasnék neked egy részletet Perjés Géza, az ismert történész egyik munkájából, amit volt szíves kéziratban nekem betekintésre ideadni... 6. Perjés Géza: Furcsa módon érvényesült a politika a tisztikar közösségi életében. Egyik oldalról változatlanul megmaradt a katona- iskolában kifejlesztett consensus abban a tekintetben, hogy Trianon igazságtalanságait helyre kell hozni. Kétségtelen, hogy gondolkozásunk, egész szemléletünk erősen jobboldali volt. Ez azonban inkább az akkori magyar társadalmi valóságból következő természetes adottság volt és nem valamilyen átgondolt és szervezett politikai oktatás vagy képzés alakította ki. Sőt, ha ilyesfajta oktatásokra itt-ott 10
