Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - SZEMLE - Zalán Tibor: A lebegés grammatikája - Szepesi Attila új kötetéről
A költő kiindulópontja a fekete fény, azaz az abszolút fénytelenség — tekinthetjük abszolút fényességnek is, lévén a fény eredeti állapotában láthatatlan. Ebben az oszthatatlan, egynemű sötétségben kezdődik meg a derengés, avagy a megvilágosodás. De hogyan értelmezzük ezt a bizonyos megvilágosodást? Téves lenne itt az intuíció fogalmának bevezetése, lévén hogy az intuíciót tapasztalat előzi meg, ebben a világban viszont éppen a tapasztalat lehetségessége az egyik legkérdő- jelesebb pont. Marad a Zen-féle megvilágosodás, a teremtő pillanat, amikor hallod a tárgyak beismeréseit. Ehhez a megközelítéshez nem nyelvi, hanem vizuális asszociációkra van szükség. Nincsenek tárgyak takarásban, minden át tud sejteni mindenen, a transzparen- cia ritkán látható mélységben és fontosságban vesz részt a költészetben, üvegajtó mögött / szagos szőlőszemek j világítanak egy koronában, átvilágít a sötét és láthatóvá lesz ami láthatatlan; megláttam ... tyúkszar hamufehérén át az idő torzó szomorúságát. Az egymáson átsejlő dolgok, jelenségek megváltoztatják egymás fényét. A fekete fény által tehát eleve modulált tér(ség)ben még lezajlik megszámlálhatatlan egyéb fénytörés, fényátvevés, fényvisszaverés. A belső látvány perspektívája szüntelenül változik, egymást érik a versekben az enyészpontok. Itt van ennek a költészetnek az egyik legnagyobb hozadéka: a vers ritmikáját nem elsősabban a metrikára s nem a rímekre bízza a költő, nem is a gondolatmenetre (gondolati ritmusra), hanem a kioltódás-gyújtópontosodás egymást feltételező és egymást létrehozó vibrálására. Minden csak pillanatokig van jelen, mikorra kontúrja kirajzolódnék, máris enyészik (kéretik a szó romantikus leihangjának elfeledése), ezért marad minden a derengés élményszintjén ebben a világban, ezért válhatik kulcsszavává ennek a költészetnek a MINTHA. Ez a „mintha” azután feljogosítja a költőt a lineairitás teljes feladására, s nem csak a történés-leírás szintet értjük ezen. Sokkal inkább az emlék-nélküli tudásra, az ott-lét nélküli ott-jelenvalóságra utalnánk. Nyilván az ilyen végsőkig vitt léthelyzet magában rejti a modell, a modell-sze- rűség hasznát-veszélyét is. Szepesi ennek tudatában van. Emlékezzünk vissza Fellini Casanova-filmjére, amikor a főhős felduzzasztott fekete fólián evez szeretője kápolnája felé. Sejtjük: abban a pillanatban, abban a vízióban nem a fólia akart megtévesztésig hasonlítani a hullámzó tengerre, hanem a hullámzó tenger próbált meg fóliává változni. Szepesi vízióiban is mozognak modellek, viaszhajót „sodor az ár”; az örmény városban viaszbábok (vannak) az ablakokban; s mit ír erről a városról: hol sohasem jártam. Vizsgáljuk tehát meg, milyen viszony lehetséges a világ (ahonnan) és a lebegés (ahová) között. Erre válasszunk ki önkényesen két sort. ahogy elmerülsz fekete sugárban szemhéjad alatt kigyúl az idő Tegyünk vele erőszakot: (megfeleltetést alkalmaztunk két, egymást követő verssor szavainak sorrendi egy- máshoarendelésével) ahogy — szemhéjad (eszköz, mód, út) merülsz — alatt (alá, alatt vagy, odaérsz, lebegsz) fékele — kigyúl (teremtés, az új létrejön) sugár — az idő (bekapcsolódás a folyamatba — élet) 191 ahogy szemhéjad elmerülsz alatt fekete kigyúl sugárban az idő
