Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: "Nékem van-é már utam?" (Széchenyi István eszmerendszere II.)

gyakorlati ember!... És az önnemismereten az sem változtat, hogy a fent idézett naplóbejegyzés után ez a mondat következik: „Emellett Homéroszt akarom olvasni, s magamat egészen Magyarország történelmének és törvényeinek szentelni.” Nem, mert nézzük, mit ír le négy hónappal később:

„Mi minden akar ez a Széchenyi gróf lenni?

— Híres katona, minden rendjellel kitüntetve, s minden hírlap révén nevezetes.

— Egész életében utazni, s végül kivándorolni.

— Megnősülni, s minden problémától ment’ teljesen a társasági életnek szentelni magát.

— Nőtlen maradni, minden társaságot kerülni, s mint igazi embergyűlölő, lovakat tenyészteni.

— Diplomata-karriert csinálni.

— Függetlenül, minden ügytől szabadon — Svájcban, Frankhonban, Angliában, Itáliában — életét a világban gyönyörködve fejezni be.

— Egy pártnak a vezére lenni, s magát teljesen a jog meg az alkotmány ügyének szentelni.

— Szépíró lenni — verseket és szomorújátékokat írni.

Ez a figyermek velem egyidős, s mivel még nem tudja, milyen irányt fog életének adni, egyszerre fekszik neki minden tudománynak, amely érdeklődését felkelti — elképzelhető, mennyire viszi bármelyikben is!”

S noha ennek a felmérésnek az ereje éppen abban van, hogy szerbe tudja fogni önnön határozatlanságát, ráadásul ironikusan! — a céltalanság még évekig gyötri, s oly erővel, hogy már a természetfelettihez fordul segítségért.

1821. április 20: „Különös eset történt velem. Szegény Caroline gyűrűje, amit mindig a kisujjamon hordtam, étkezés közben lecsúszott és többé nem került elő. Eltűnt! Hova lehetett? — Nem ijednék meg, ha jövendőbelim (esetleg Amerikában) viselné, amikor először akarnám ajkamhoz szorítani kezét? A nő teljes nagyságban jelent meg előttem.”

Különös eseteket teremt magának, hogy az emberi lélekben levő ismerhe- tetlen, a misztikum felé fordulhasson. Mert ez is az alkatából kinövő egyéniséghez tartozik. Később majd a világot bölcsen és szelíden kormányozó Géniusznak nevezi el azt a belső hangot, melyikkel ő kicsi gyermekkorától haláláig társalog, néha élénk hallucinálások közepette.

Ez a Géniusz csalhatatlan az életelvek, a világnézet, az erkölcsi normák ki- cövekelésekor, de valahányszor István gróf az elveknek megfelelő gyakorlati utat, a kiformálandó célokat, később pedig az éppen soronkövetkező taktikai lépést tudakolja tőle, akkor rögtön dadogó, tétova lesz, végig az évtizedeken, egészen addig a borzalmas pisztolylövésig. Ezért olykor dühös rá, olykor pedig alázatosan hajt fejet előtte; mígnem valamennyire is tisztába jön azzal, hogy mi az, amiben a Világszellem segít, s mi az, amiben neki magának kell döntenie. — No hát, szubjektíve ezért nehéz a célrafordulás! S nem csupán 1820-ban vagy 21-ben, hanem még 25-ben is, néhány hónappal az első lépés megtétele előtt.

1825. augusztus 6., Franciaország: „A Két Laurához címzett fogadóban kellemes volna lakni. Egy angol három hétig maradt ott. Minden nap megfürdött a hűs forrásban, utána néhány órán át a környéken kószált, reggelizett, olvasott, naponta 25—30 pisztrángot fogott s elajándékozta. Sohasem beszélt s elment Genfbe. íme, egy kis függetlenség!”

De még 1825. október nyolcadikán, tehát négy nappal felsőházi szűzbeszéde

165