Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 2. szám - Simonffy András: Kompország katonái II. (történelmi kollázsregény)

séges hatalmakkal szemben. A Magyarországon mindent uraló zsidóság, az arisztokráciának egyes reakciós vagy zsidó befolyás alatt álló és korrupt elemei hozták a magyar népet ebbe a helyzetbe. Megdönthetetlen bizonyítékaink vannak, hogy a magyar honvédség egyes magas rangú tisztjei szintén az árulókhoz tartoznak. Ennek az árulásnak már az előbbi évben, az olasszal együtt kellett volna megtörténni. Csupán a német Wermachtnak az olasz Bodiglio-csapatokkal szembeni gyors és energikus eljárásai riasztották el akkor a magyar árulókat. Az árulók, mint akkor, ugyanúgy ma is azt tervezik, hogy barátjukat és szövetséges társukat cserbenhagyják, sőt, hátba támadják.

Azok a komoly figyelmeztetések, melyeket ismételten a magyar kormányhoz intéztünk, sajnos eredménytelenek maradtak. A Kállay- kormány tovább folytatta becstelen magatartását, és egyre mélyebben süllyedt az árulásba, befejezve előkészületeit, hogy átállhasson az ellenség oldalára.

A bolsevizmus és angol—amerikai cinkostársaik elleni élet-halál harcban a magyarországi fejlemények súlyos veszélyt jelentenek mind a szövetséges európai államok harcoló csapataira, mind magára a magyar nemzet létére.

Nem tűrhetem, hogy a terv odáig fejlődjön, hogy az olaszországi esethez hasonlóan a végrehajtott árulással meglepjenek bennünket, ezért elhatároztam, hogy eltávolítóm az áruló klikket.

Német csapatok vonulnak be Magyarországra, és az országot ideiglenesen megszállják. Ezzel szabaddá tesszük az utat egy magyar nemzeti kormány megalkotásához, amely Magyarország igazi érdekeit képviseli, s a szövetséges kötelezettségéhez híven, a német és magyar nép közötti régi barátság és fegyverbarátság szellemében az ország minden erejét a közös ügy végső győzelme érdekében veti be. (...)

Az első hadműveleti zóna, melyet a német Wehrmacht megszáll: Nyugat-Magyarország a Tiszáig. Ezt a zónát a továbbiakban Kelet- Magyarországtól el kell zárni. A politikai eseményektől függ, hogy később Kelet-Magyarországot is megszálljuk-e. (...)

Minden ellenállást kíméletlenül le kell törni. Minden eszköz jogos, mely gyorsan a kitűzött célhoz vezet és az előrenyomoló csapatok hátbatámadását kizárja.

— Hogyan viselkedik, vélekedik az a honvédelmi miniszter, akinek beleszólalása sincs abba, hogy egyetlen éjszaka idegen csapatok szállják meg az országát? — kérdem harminchárom évvel később Kéri Kálmántól.

— 1944. március 19-én reggelén aztán a miniszteremmel együtt mentem föl gépkocsin a Várba. Nyugodtan mondhatom, hogy más embert nem láttam viszont. Csatay a katonai fegyelmet, tartást mindenkor óvó tipikus katona volt, akit gyerekkorától kezdve erre a pályára szántak, neveltek. Kiegyensúlyozott, derűs ember benyomását keltette mindig. Most, hogy visszaérkezett Klessheim- ből, magába roskadt, pesszimista embernek látszott. Az úton alig beszélgettünk egymással. Csupán annyit mondott, hogy végtelenül csalódott a németekben. Pontosabban nem emlékszem már a szavaira, de emlékszem arra a közlésére, hogy még délelőtt koronatanács lesz, amelyre ő is elmegy. Foglalkoztatta a gondolat, hogy lemond. A koronatanácsról visszajőve már határozottan közölte ve116