Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - Simonffy András: Kompország katonái II. (történelmi kollázsregény)
hogy derítse ki, mi történt Bicskénél. Mondom tehát, hogy a jelek szerint Ceg- lédbercelen is kiraknak. Ekkor hangzik el Keresztes—Fischer szájából ez a mondat először: „Akkor ezek minket megszállnak.” Én meg rádöbbenek, hogy tévedtem — Kádár Gyula barátomnak volt igaza. Keresztes—Fischer javasolja, hogy induljunk azonnal a miniszterelnökhöz. Az én gépkocsimba vágódunk be. A sofőröm tartja magát az előírásokhoz, tompított fénnyel halad, ennek megfelelő tempóban. Akkor veszem észre, hogy Keresztes—Fischer mennyire ideges, amikor rászól: „Hajtson, fiam! Teljes sebességgel. Az én felelősségemre!” Erre a sofőr bekapcsolta a fényszórókat, s teljes gázzal rohant át az alvó városon, fel a Várba. Kállayt előzőleg már felköltöttük telefonon. Most intézkedik: hívjam fel azonnal a titkárát, Incze Pétert, tudjam meg, hogy mikor indul a szerelvény Salzburgból, milyen ütemben halad Welsen, Linzen keresztül... Hívjam továbbá Szentmiklóssy Andort, a külügyminiszter helyettesét és Sombor-Schweinitzer rendőrfőkapitányhelyettest. Ezt a Kállay szobájában levő telefonon teszem, és hallom, hogy közben Kállay Keresztes—Fischerrel tanácskozik. Az ellenállás lehetőségeit latolgatják, illetve a kormánynak a Tiszántúlra történő repülését. A telefonálást befejezve távozni akarok, de Kállay visszatart, mondván, hogy a Honvédséggel is intézkedni kellene. Jelentem, hogy én csak a miniszter szárnysegédje vagyok, nekem nincs semmiféle intézkedési jogom... Aki itt intézkedni hivatott Szombathelyi távollétében, az a helyettese, Bajnóczy. Hát akkor hívjam őt! Még mielőtt azonban kilépnék tőle, berobog a külügyminiszter helyettese, Szentmiklóssy Andor rendkívüli követ. És egy sürgönyt mutat Kállaynak. A pontos szövegre már nem emlékszem, de nagyjából ez állt benne: „Közöljék feleségemmel, hogy jól vagyok. Ghyczy.” S egyben jelenti a miniszterelnöknek, hogy a klessheimi utazás előtt megbeszélte Ghyczyvel, hogy ha onnan egy ellenkező értelmű sürgönyt küld, akkor semmi ok az aggodalomra. De ha ezt küldi, amit küldött, akkor ennek az az értelme, hogy a „németek barátságtalan lépésre szánták el magukat”. Kállay most már végleg tisztában van a helyzettel. Töpreng, járkál a szobájában. Én indulok, hogy hívjam Bajnóczyt, és egyben értesítsem a fejleményekről Ruszkiczay Rüdiger vezérezredest, a miniszter helyettesét, Magyarossy altábornagyot, a minisztérium légügyi csoportfőnökét, akik hamarosan meg is jelentek. Röviddel ezután csodát látnak szemeim: bár senki sem hívta meg őket, senki sem értesítette még őket a fejleményekről, az éjszaka kellős közepén megjelenik a miniszterelnökségen Beregfy vezérezredes, megjelenik Vörös János, a székes- fehérvári hadtestparancsnok, majd pár perc múlva — de a miniszterhelyettes hívására — Náday vezérezredes is. Lelülnek a miniszterelnök várótermében, csevegnek. Tehát hárman, ne feledjük: két vezérezredes és egy altábornagy. A két vezérezredes egyben hadseregparancsnok, a magyar haderő kéthadmadát képviselik tehát. Vörös János ekkor még csak hadtestparancsnok, ráadásul Székesfehérváron. De ezen az éjszakán csodálatos módon Budapesten van, és még csodálatosabb módon szükségét érzi annak, hogy megjelenjék a miniszterelnökségen. 8. — Kádár Gyula: ...mély sajnálattal állapította meg Vörös János, hogy a magyar kormány mind jobban és jobban eltávolodik a németbarátságtól, és nem vesz részt olyan erővel a háborúban, amilyenre képes. Bár tudatában van annak, írta, hogy a vezérkar főnöke a politika irányváltozásáért nem felelős, mégis kötelességszerűen fi~ 109
