Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - SZEMLE - György Péter: Valóban kortárs képzőművészet
velőivel is: Mondriannal és Kassákkal. Fábián szerint Fajó számára „a festészet nem egyszerűen művészet, hanem szolgálat is: az általános, vizuális kultúra jegyében”, s Fajó problémája valóban minden konstruktivista művész problémája, egész pontosan Kassáké is. A művész önmaga szerint (minimálisan) „az új világ tárgyainak építője”, tehát munkája több mint esztétikum, azonban ma e világ megújításának számára adott eszköze mégsem lehet más, mint (az esztétikummal zárt) művészet. Az önmagán, a művön túlmutató radikális következtetések — a művészt művész helyzetébe záró közegben születnek. Érthető tehát, ha a radikalizmus az „általános vizuális kultúra” reformjává lesz, s ezen a helyzeten Fájó sem változtathat. Ezen belül viszont — mint ezt Fábián is kimutatja — maximálisan következetes. Pontos és tárgyilagos összefoglalását nyújtja Jovánovies György eddigi munkásságának Beke László tanulmánya, érdekes elemzését nyújtva az elmúlt évek egyik — szerintem — legfontosabb munkának: a Liza Wiathruck: HOLOS GRAPHOS c. sorozatnak. Jovánovies e művében ugyanis katalógusszerűen vannak jelen mindazok a problémák, amelyek a sorozat, a koncept, a montázs révén felmerültek. A voyeriz- mus, a leselkedés mozzanatának kiemelésével Beke a döntő kérdések egyikére utal: a művészet feleslegességének állandó, ha közhellyé is vált, meg nem oldott problémájára, E feleslegesség valós probléma, de legalábbis ma feloldása: csak formai lehet, s ez a formai kérdés újra és újra a művészet önmeghatározása. A Liza Wiathruck nagy szintézis-kísérlete nem más, mint sokoldalú és kíméletlen analízis, ahol a „művész önmagát is belevonja a történetbe”, s így az egyszerre alkotottak (az élet és mű) a sorozat szerint egyszerre válnak marionettszerűvé: tehát utánzattá. Egyes esetekben problematikusnak tűnnek Sinkovits Péter értelmezései Méhes László munkáiról. A szürrealizmust és hiperrealizmust egyaránt magábafoglaló életmű egyik legbonyolultabb szakasza, az 1974-től készített akt-nyomatok. Sinkovits szerint itt a „klasszikusok törvénye szerinti”, szépségcentrikus formálásról van szó. Azonban e lenyomatok túl a szépség és természet ősi — ám nem bizonyos — kapcsolatán, bőven rejtenek problémákat. Túl a szépségeszmény restaurációján, ugyanis az élmény másodlagos, „archeológiái” jellegének és személyességének ellentmondásából származó feszültségről „van szó”, az alakok: ismeretlenek és pontos megfoghatóságuk el'enére is elérhetetlenek. Sokkal inkább tárgyilagos distanciáról, „a nagy érettség” szomorúságáról van szó, mint „érzelmes vallomásról”. Wittgenstein Traetatusának bevezetésére, s hetedik pontjára utal Hajdú István hencze Tamás képei elemezve, az elemzés nyelvi nehézségeire mutatva. Pontosan észreveszi, hogy a művészettörténeti elhelyezésnél, rokoníthatóságnál lényegesebb egy érvényes értelmezést adni, s ezáltal közelebb jutnia, juttatnia magához a képhez. A „levegőperspektiva transzformálása” — amely valóban levezethető, amint ezt Hajdú is teszi, magából az eszközhasználatból, a gumihenger technikájából — „adekvát kifejezési eszköze Hencze lírai kissé misztikus vágyának, mellyel a horizont elérésére, vagy legalábbis képi birtokláséra tör..Hencze képein valóban az abszolutum megragadásáról van szó: ha a régi legenda — a festő eltűnése képében — nem valósítható meg, úgy kísérletet kell tennünk, magának a levegőperspektívának képpé tételére (amely absztrakciót jelent), s ebben eltüntetnünk a képet: amely ettől fogva kimondatlan, láthatatlan lehetőség. Végezetül néhány szó a sorozat technikai megoldásáról. Dicséret kell hogy illesse a műszaki szerkesztőt a tipográfiáért, s a Kossuth Nyomdát a reprodukciók minőségéért. GYÖRGY PÉTER SZERKESZTŐSÉGÜNK MUNKATÁRSAI PÉNTEK IMRE szerkesztő, belső munkatárs AMBRUS LAJOS, APÁTI MIKLÓS, KUNTÁR LAJOS (tördelő szerkesztő), PÓSFAI JÁNOS, RATKAI IDA (művészet rovat) külső munkatársak 992
