Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 11. szám - Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba (elbeszélés)

barátnőm, és itt vagy te! Jó, de mi lehetek én önnek, és mi lehet ön nekem? A tükör leng, súrlódik a falhoz, a bőrdíszítmény nyilván lever egy kevéske me- szet. Megismertem Bolta Tivadart!!, kiáltja kipirultan Szonja, fogai ráeresz- kednak alsó ajkaira, zsírosas copfjai ide-odavetődnek, Bolta Tivadar! ő egy ked- veteg ember, hallgatag, zárkózott, félénk, azonkívül bátortalan, egészen bensőséges, erőteljesen néz ki, amellett azonban érzékeny, beteg, vannak hallueiná- ciói, őrült, ahogy Schwabb mondja (egy kerékkel több van neki, golyós etc.), ha olykor-olykor valami titokzatosat akar kifejezni, akkor van egy bizonyos beszédmódja — faszomparlé, mondja a szívében —, a tenyerét vállmagasságiban tartja, körbekanyarírtva és begörcsölve, a fej kissé oldalra, a szemek kérdőn egyvalakire irányítva, képtelen példának okáért vonaton ülni, mert nem bírja elviselni egy ember Vis-á-vás-ját, inkább áll, órákhosszat, éjszaka is a folyosón, nem tud telefonozni, egyszerűen nem tjid, egyedül a lifttel sem birkózik meg, Bolta Tivadar kacag, fekete haja lobog, megint gyerekes, érett és éretlen egyszerre. Látszik, sokat ittak, mozdulataik hol túl gyorsak, hol lassítottak, nincsenek azsúrban az idővel, sokat beszélnek, hirtelen elhallgatnak. Ül. Bejön Ludmilla és Kati, ételszag, cigarettafüst jön velük, olyan, mintha ez eltakarná őket, ők is olyanok, mintha ittak volna, nincsenek azsúrban az idővel. Vastag lila gyertya van az asztalon, lefelé benne a fény változásai. Lefelé benne fokozatosan tűnik el a fény. Besüpped a székbe, a nők szaga, a gyertyáé, a töltött szendvicsé, a meleg sajtosé, ezt érezni. Ludmilla a szülésről beszél, Kati és Szonja hallgatja ámulva, a varratok! a varratok! alig bírtam ülni a varratoktól, mondja Ludmilla, és fészkelődve mutatja, hogy alig, a három nő harsányan nevet. Bolta Tivadar egészen halkan kezd beszélni, mintha csak magáiban beszélne, az ápolónők •embertelen viselkedéséről és különféle üzekneiről számtalan történet jár szájról szájra, így például azt mesélik, hogy némelyek egyenesen siettetik a rájuk bízott betegek halálát. A nők egybebújnak, hajuk sikongva egymáshoz ér, susmorognak, leheletük közös, a varratok, Szonja fölemeli a töltött kenyeret, bocsánat, miipardon, nevet Ludmilla, kiesett a töltelék, hé, férfiak, túl lágy volt a töltelék, Kati is nevet. Ha most kutya lennék, mondja Tivadar, igen jó dolgom lenne, csaholnék ... Ne csaholjon, kérem, szól közbe Ludmilla sroff, kedvesem, ne csaholjon. Csóválja tán?, kuncog Szonja. Csóválja!, nevet föl Kati. Szonja sokat ivott, lóbálja a lábát, a nagyságosasszony, meséli Szonja, közben eszik, külön tartja a tenyerében a tölteléket, úgy majszogja hozzá, a nagyságosasszony gyakorta részeg volt, egyszer bekakált tehetetlenségében, és szégyenében magára zárta az ajtót, ekkor a nagyságos úr, mert már elege volt ebből a vircsaftból, pisztollyal a kezében kilépett a párkányra, mert a dolgozószobája fél szinttel lejjebb, feljebb volt, mint a nagyságosasszony hálója, és kezében a halálos fegyverrel betaszította az ablakot és beugrott, hatalmas dulakodás kezdődött, leesett a váza, a bútorok iszonyatos zajjal szánkáztak a padlón, mi kintről figyeltünk, és amennyire a bűztől lehetett, hallgatóztunk, várva a lövésre, melyet nem állt módunkban megakadályozni. De az csak nem jött, csak a váza etc. és az a szag. Rettenetes egy szag volt, aztán zihálás erősödött, ahogy birkóztak meg szuszogás, a szakácsnő és a Feri vigyorgott, és azt mondta, hogy itt már ránk semmi szükség, és fintorogva a szagtól mentünk is már, amikor a nagyságosasszony hatalmasat sikoltva felordított, könyörgöm, hagyjatok élvezni, maga undorító disznó, ott álltunk. Kint, az éjszakai utcán randalíroznak, egyenruhában futkosnak fiatal fiúk, bort isznak üvegből, az üveg szájról szájra jár, recsegve eltör. Az ápolónők félnek. Csönd van. Itt a gyógytea, mondja Ludmilla, csak langyos, mert elveszett a termosz; dugója. A gyomorfájásban az a rossz, hogy olyan bizonytalan, nem lokalizálható, nem mondható,

S22