Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 11. szám - Mezey Katalin: Cseresznyeház, Semmi több, Rigó (versek)

a tűzhelyen.

Hát ennyi az egész.

S ha szeretettel lefektetjük őket, s aztán fáradtan, késve ágyba bújok, soká hány-vet ébren az éjszaka,

és ezerszer is felmondom magamnak

mit kéne tennem,

hogyha ez a hang,

az ég gyomrában korgó repülőé,

földrengést jelentene,

tüzet, vizet

vagy bombazáport,

hogy hordanám őket

gyorsan egy halomba

kis vackaikból,

míg a sokatmosott ruhácskákban halkan szuszognak.

(És mindig újra megijeszt a feladat, két karra kapni három gyereket?)

Miközben a legjobb rejteket s a túlélés esélyét számolom, azon fogadkozom, hogy nem halok meg, mielőtt fölnevelném őket, nem engedem,

hogy szenvedjenek, elpusztuljanak ... És arra gondolok, hogy félelmeimet vakhittel

le lehetne győzni,

és úgy emlékszem, egyszer

sikerült már

a vakhit forrását kibontanom, és úgy aludtam el: a szerencsés sors biztos tudatában és bízva abban, lesz elég erőm a pusztulás luggatott terepén át mégiscsak célba érni.

Mintha valahol, szerencsésen eltöltött valahány év után