Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 10. szám - TANULMÁNY - László Gyula: Őstörténetünk III.

gyár (bár régi hagyományokait őriz) közti kapcsolat történeti lenne, s nem a két nyelv azonos jellegéből fakadó párhuzamos, azonos irányú megnyilatkozás!

Tallózzunk tovább a szellemi néprajz területén, hiszen első olvasásra is nyilvánvaló, hogy korábbi időkig vezet, mint a tárgyi néprajz.

Csak röviden szeretnék utalni Solymossy Sándor és Berze Nagy János népmese- kutatásaira (lásd a Magyarság Néprajza III—IV. kötetében), ők ugyanis jónéhány magyar meséről bizonyították be, hogy ősi soron való örökségünk (pl. az Égig érő fa, a Kancatej fürdő, a Kacsalábon forgó kastély stb.)

Utalnunk kell itt Diószegi Vilmos csodálatraméltó életművére, amelyben a magyar táltos és az ázsiai sámán alakját egyeztette, rengeteg helyszíni és levéltári gyűjtése alapján. Bár magam részéről úgy látom, hogy az egyeztetés nem szilárd, és a Pais Dezső által adott „táltos” szófejtés sem állja meg helyét, mégis Diószegi gyűjtésében olyan hatalmas anyagot gyűjtött a magyar jelenségek párhuzamaként, hogy csak a legnagyobb tisztelettel gondolhatunk reá. Egyetlen példával szeretnők megmutatni, hogy kétségeink mire alapozódnak. Úgy véljük ugyanis, hogy az a kevés egyezés, ami a táltos és a sámán alakja közt kimutatható, elsősorban élettani eredetű nempedig történeti. íme a rövid bizonyítás: Egyik kiváló költőnk (Juhász Ferenc, Mit tehet a költő. Budapest 1967) alávetette magát orvosi felügyelet mellett kábítószer- mérgezésnek, és leírta élményeit. Nos ezek az élmények pontos másai egy samánava- tásnak! Ezek szerint hasonló mérgezés hasonló jelenségeket idéz elő, hiszen a méreg mindenütt méreg, az ember pedig ember. Ha tehát a révület állapotában ugyanazt tapasztaljuk a táltosnál és a sámánnál, akkor valószínű, hogy itt élettani okokról van szó, nem pedig ősi soron való örökségről.

Ösköltészetünk, ősvallásunk ismertetésekor hadd essék röviden szó a Szent László legendáról. Elöljáróban meg szeretnők említeni, hogy akik történelmünkben a „ré- gi”-t keresték, általában a kezdetlegest, a primitívet kutatták. Ez természetesnek látszik, de mégsem az. A székelyföldi, szepességi és drávamenti Szent László legendák falképeit kutatva kiderült, hogy azok több mint ezer éves hagyományt őriznek, és magvuk voltaképpen a világosság-sötétség küzdelmének kozmikus mítosza. Ez pedig egyáltalán nem nevezhető „primitívnek”, hiszen az ellentétekből ötvöződő világkép a világvallások légkörébe vezet. Természetesen, amíg azt hittük, hogy őseink a légyölő galócától eltompult agyú sámánok dadogásában hittek, addig elképzelhetetlen volt, hogy ilyen magasrendű képzeteik lettek volna a világ rendjéről. Ennek nyomai megvannak egyik balladánkban (Molnár Anna), és Vargyas Lajos megtalálta a szibériai török-tatár népek hősi énekeiben is. Ennek a felismerésnek szinte természetes következménye volt, hogy felül kellett vizsgálni a táltos-sámán elképzelést. Az derült ki, hogy a magyar táltos csak nagyon-nagyon távoli rokona a sámánnak, és hogy a rokonság is nagyrészt a mérgezettség azonos tünetein alapul, amint erről már volt szó.

Akárhogy is forgatjuk kérdéseinket, az derül ki, hogy sem a tárgyi néprajz, sem pedig a szellemi nem vezet minket az őstörténet messze évezredeibe, bár így is a magyar múlt becses emlékeit ismertük meg a kutatásokból. A feltalált hasonlóságok és párhuzamok azonban jó kilencven százalékban a török népek felé vezetnek, az ugorság felé csak halavány nyomok mutatkoznak.

Az átlag olvasó előtt egy látszik biztos vezetőnek ősiségünkben: a magyar parasztdal. Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László, Veress Sándor és népzenetudósaink munkái nyomán ma már szinte közműveltségünk része, hogy az ötfokú hangsorban, kvintlépésben épülő dallamanyagumk messze múlt öröksége, ám ez is az ázsiai török műveltségek felé vezet minket. Bár ebben sok az igazság, mégis — olvasva Var- gyas Lajos legutóbbi összefoglalását — azt kell látnunk, hogy a kérdés nem egyszerűsíthető ennyire. „A magyar zene őstörténete” című munkájában például a következőket olvashatjuk: (a cseremisz) ötfokúság... rendkívül összetett” ... „a quintváltó stílus csakis a csuvas-cseremisz határ mentén alakult ki”... (Vikár): „ez sem a cseremisz népnek nem lehet saját zenéje, sem a csuvasoknak...” „elképzelhető, hogy a magyar és volga-vidéki stílus összefüggése: hogy a magyarok alakították ki...” Ezzel azonban a Volga—Káma vidéktől elszakadunk, mert ide már e dallamstílussal ér890