Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - Péntek Imre: Versenyfutásban a környezetgazdálkodásért (riport-esszé)
szélyes gyomokra ráuszítjuk konkurrenseiket. A kutatóintézet tábláinak jelentős részén a természetes gyomflórát engedtük elszaporodni. A szulák a magánparcellákon fut föl a karóra, a mi szőlőinkben ismeretlen. Messzire — magasra jutottunk a Balatontól, de mégis közelebb ahhoz, hogy a vize továbbra is selymes, áttetsző maradjon. Közelebb: a lehetőségek szférájában! Az északi part szőlőinek többsége még ma is a lejtő hosszán sorakozik: mintha a tőkék be akarnának futni a tóba. S ha a tőkék nem is mozdulnak, a pétisó és szuperfoszfát annál inkább. Még ma is győzködni kell egyes buzgó telepítőkkel, hogy vegyék figyelembe a tilalmat: 1979 januárjától a műút és a vasútvonal alatt nincs helye a sző- - lőnek. S vajon mikor valósul meg a „költséges” álom: a hegyvidék teljes rekonstrukciója? A nyomasztó realitást K. E. pipafüstös optimizmusa sem képes eltakarni. AZ ALGASIVATAG ESÉLYEI Dr. Herodek Sándor neve nem ismeretlen a Balatont kutató szakemberek előtt. Az olvasóközönség 1973-ban találkozhatott vele a Magyar Nemzet hasábjain. Rég volt. talán igaz sem volt... Szenvedélyes hangú hozzászólása Bernáth Aurél cikkéhez a legsúlyosabb vészjelzések közé sorolható. Emeljük ki írásának azt a részletét, amelyet Jócsik Lajos is idéz Egy ország a csillagon című könyvében. „Ügy véljük, hogy ha a tó környezetében addig lényeges változás nem történik, 15 éven belül az egész tó vize piszkoszöld lehet az algáktól. Ennyi idejük van a festőknek, hogy megfessék a Balaton színeit... És akkor itt állunk az autópályákkal, luxusszállókkal, nagy igyekezettel létrehozott idegenforgalommal, kereskedelmi hálózattal, dolgozó emberek örömére emelt nyaralókkal — egy zöld pocsolya partján.” Annyi biztos, riasztó látomás. Dr. Herodek Sándor az MTA Biológiai Kutatóintézetének főmunkatársa. Abban a szép sárga épületben találtam rá, amit sokan üdülőnek vélnek a tihanyi hajóállomás közelében. Pedig ebben a vonzó környezetvén kitartó, szívós, kemény munka folyik. A júliusi kánikula hőhullámával érkeztem el hozzá. Kint csapongóit a balatoni főszezon, bent az intézet kutatószobájában, szinte „laboratóriumi” körülmények közt súlyos kérdésekre kerestem és kaptam választ. Dr. Herodek Sándor első mondataiban már feltűnt a szakirodalomból oly jól ismert szó: eutrofizáció. Magyarul: a Balaton túltápláltságban szenved. „Meghízott” a víz. A laikus ebből csak annyit lát, hogy a partok mentén, a hullámtörő köveken, molócölöpökön visszataszító moszat-szakáll lengedezik. Az öblöket különböző, korábban ritkaság számba menő hinárfajok lepik el, s a Keszthelyi öböl vizét „bezöldí- tették” az algák. Dr. Herodek Sándor messzebbről kezdi. — Régebben a szárazföldön a tápanyagok a talaj — növény — állat — ember — talaj zárt ciklusában forogtak. A településeken és az állattartó telepeken keletkező hígtrágya csatornázása az ürülék egy részét újabban a talaj helyett a vízbe juttatja, a talajerőt pedig műtrágyával pótoljuk. Úgyis fogalmazhatok, hogy újabban a nyitottá vált folyamat egyik végén a talajt műtrágyázzuk, a másik végén vizeinket trágyázzuk. Ezt a sort rövidre zárja, ha a talajerózió révén a műtrágya egy része közvetlenül a vizekbe jut. — Mi a következménye a „vizek trágyázásának”? — Ahogyan a mezőgazdaságban a jól trágyázott növények gyorsabban fejlődnek, a vizekben is nagyobb tömeget érnek el mind a száras, mind pedig a lebegő egysejtű növénykék, az algák. — Milyen tápanyagokat tarthatunk a vizekre legveszélyesebbnek? — Az ökológusok szerint a növények fejlődésiét általában nem a legnagyobb meny- r.yiségben előforduló tápanyag határozza meg, hanem éppen az, amelyik hiánycikknek számít. A legtöbb mérsékelt égövi tó esetében ez a tápanyag a foszfát. — Lehet-e a foszfátterhelés ellen védekezni? 925
