Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - SZEMLE - Papp Sándor: A túlélés regénye. Rácz Olivér: megtudtam, hogy élsz
A is nagyobb eséllyel indul a megismertetésért, a hírnévért vívandó csatában. Ebből az aspektusból kockázat nélkül állíthatjuk, hogy Rácz Olivér szlovákiai magyar író „Megtudtam, hogy élsz” című, a hatvanas évek elején kétszer is megjelent (1962, 1964) regényének újabb, a „Csehszlovákiai Magyar írók” sorozatban közre adott kötete ezért maradt mindeddig fehér folt hazai irodalmi életünk számára. A hatvanas évek elejének csöndje valahogyan még érthető, hiszen azidőtájt a magyar irodalom egyetemessége sokak szerint egyedül a hazai magyar irodalomban testesült meg, a kitekintés kapuit belső erkölcsi kényszer még alig^alig próbálta felfeszíteni. Ez a mostani visszhangtalanság azonban „elvi szempontokkal” korántsem magyarázható, sokkal inkább kényelemből beszűkült horizonttal vagy utilitárius elvek alapján kialakított célszerűségi sorrendjeinkkel. A több mint hatszáz oldalas regény a szlovákiai magyarság sorsát ábrázoló hatalmas tabló azokból az évekből, amikor — a regényben bemutatott nyolc év alatt — évszázadokra elegendő történelmi sorsfordulók emberi tartást megtörő súlyát kellett elviselni. Megállta-e az emberség, a humánum próbáját egyenként és kisebbségi csoportként is a szlovákiai magyarság? — erre keres választ Rácz Olivér, és a regény lapjain sorjázó események nem hagynak kétséget afelől, hegy itt az író személyes hányattatásaival is hitelesített képek fonódnak egymásba. Vannak-e egyáltalán, és kik azok, akiket az első bécsi döntést követő fordulat sem forgat ki emberségükből, és nem taszít a lihegve törlesztést kiáltok táborába? Vannak-e ilyen magyarok ott, Dél-Szlovákiában, akik miatt politikai és morális szempontból egyaránt elítélendők a negyvenöt után friss erőre kapott ellen-nacionalizmus és -sovinizmus jogfosztó intézkedései? A kérdések súlya, a vállalt feladat óriási és szinte emberfeletti volta miatt ma még csaknem teljesíthetetlen kihívás: a pontos válasz adekvát formai megfogalmazása. Erre vállalkozik Rácz Olivér — igen jelentős eredménnyel. Könnyed, Krúdyt és Kosztolányit egyképpen idéző hangvétellel indul a regény, hőseit ódon, macskaköves utcájú város ólevendula illatú hangulatában ismerjük meg. Kellemes, tétova álomvilág a Rácz Olivér megfestette világ, éppoly hamis — ezt az író jelzi — mint az „országgyarapítást” követő egy-két év mesterségesen előidézett és felfokozott mámora. Ebben az álomvilágban kapja az első figyelmeztetést a főhős, Hernádi Tivadar (az iro maga) korlátolt tanfelügyelőjétől, lévén, hogy az „első köztársaságban” diákként gyanús, balos színezetű egyesületekben és körökben vitatkozott, és ugyanott a demokrácia bizonyos alapiskoláit kijárva — most mint pedagógus — „veszélyesen egyéni” módszereket alkalmaz. A levendula illata szinte egyetlen pillanat alatt a semmibe tűnik, a háború kijózanít a mámorból, és a hadigépezet az embereket válogatás nélkül bedarálja. Így kerül hősünk, Hernádi Tivadar zászlós is a keleti frontra, ami — ellentétes előjellel — semmivel sem kisebb tapasztalat és tanulság számára, mint azok az egyesületek és körök a diákköri emlékekkel teli éveiből. A háború — az embernek próbája. Magyarok, németek, jellemek és szadista gyilkosok — mindenki álarc és felvett, beidegzett ál-jóneveltség nélkül. Kommunista közkatonák, akik a háborús sötétség éveiben is inkább talán megérzik, mint tudják, hogy az infernóból merre fog kinyílni az értelem követelte világosság ablaka. Széles, Kóré, Bakó és Piri — a leendő új társadalom új arcú magyarjai és letéteményesei, valamennyien a „csak együtt lehet” hitének vallói és vállalói. Hernádi Tivadar — noha szabadsága idején szolgálatot tesz a kommunista sejtnek — ekkor még magányos ellenálló. Bár emberszeretete, intellektusa gyakran szinte önveszejtő lépések megtételére kényszeríti, a maga harcát egyedül, szinte társta- lanul vívjay Egyéni harc ez, nem lebecsülendő eredményekkel, ahol a lényeg egy akkor lehetséges emberi magatartás magas piedesztálra való emelése. Embereket bújtatni a deportálások idején, a gyilkos szabályokat és törvényeket minden lehetséges eszközzel kijátszani — mindez szinte egy „modern Pimpernel” köpenyébe öltözteti a főhőst, akit a háború forgószele az orosz frontról Budapesten át Szombathely környékéig kerget. Itt, feljebbvalói jóvoltából, egy megbízhatatlan nemzetiségiekből — szlovákok, szerbek, románok — összeállított büntetőtáborban köt ki. Ekkor azonban már
