Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1-2. szám - Zalán Tibor: Megfigyelések és szabad leírások a visszavonulás díszletei között (vers)
Nézd Zalán Tibor dolgaid már nem is olyan egyszerűek Akinek te verssel üzengetsz megvet gyávaságodért a híd karfájához dől — szempilláján meleg férfikönnyek Megéri? Ami minősíthetne a költemény radioaktív sója nem menthet fel többé fém a sugárzás húsodban sem a kikerülhetetlen sötétség Gondolj másra Egy város sűrű ködben MA AM nebdök űrűs soráv ygE kilök létezésed peremére megint — Mindig — Mindörökre Ismétléseid végtelen osztódással elérik a csöndet: a semmibe szerkesztett végtelent Homlokod mögött így a tenger (de ezt már ne írd le — vedd észre) mennyire nevetséges (92) ❖ Nincs illata a hónak Az emlékezet sem építi fel az akkori tél díszleteit többé: Á kővendég lenyomta ajtóm kilincsét Maradnak a pálmák a nap morfiuma lángoló partokon ez a fordított irányba iramló elmagányosodás az arc holdárkai éjfél és négy között meztelenül cigarettával vagy anélkül elérhető áron a gesztusok s a papírok teleírt papírok naplementébe emelkedve talán a jóság szimmetrikus idomai is — mint minden megmaradható dolgok fajtája megmaradnak a múlt-idő neutron-álmában Nincs jelen mi megértetné miért Nyugodt vagyok Te elmondasz későn érkező fekete teleknek ha visszahátrálnék a jövőmbe (128) ❖ Onnan pedig nincs visszaút Elönt a szégyen: fiúk gazsuláztok aprópénzekért! Húszadrangú szerkesztők hivatali bársonyán koptok kisszerűvé félmeztelen képeitekben törpe zsurnálok szédült lapjain Ti lennétek hát Nemzedékem? Felköpnek alá-álltok — versetekben esik megint Felköpnek mellé-álltok: ó ez tenger(!) s pálmák ni! a partokon 69
