Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - TANULMÁNY - László Gyula: őstörténet II.

többi magyar, azaz finnugor eredetű, de más számítások is nagyjából ilyen arányokat mutatnak. Nem kétséges tehát, hogy nyelvünk alaprétege azonos a finnugor nyelvekével.

Ám nemcsak a szókincs tanúskodik e mellett, hanem (amint legutóbb Gulya János a TIT Nyelvi ismeretterjesztő 1976-os évfolyamában szépen összefoglalta) egy sereg nyelvtani sajátosság. Ilyen például a nyelvi megformálás tömörítő volta. Gulya ezzel a példával érzékíti ezt: „Holtomiglan eltartanálak” — mondjuk mi; „Ich möchte dich bis zu deinen Tode ernähren” — mondja a német. Nagyon jól érzékeljük ezt a különbséget például fordításainknál, ahol is az idegen szövegek mindig tetemesebben hosszabbak a magyarnál. További sajátossága nyelvünknek a tárgyas igeragozások és általában a raggal való bánásmód (un. agglutinálás, ami ugyan a földkerekség nyelveinek mintegy egyharmadára jellemző!). Mindezek, a szavak hangtestének rokonságával együtt, szilárddá teszik azt a tételt, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvekkel közeli kapcsolatban áll.

Némelyeknél talán feltűnt ez a fogalmazás, nem azt írtam, hogy finn-ugor, hanem közeli kapcsolatban áll a finnugor nyelvekkel. Erre bizonyos támpontot ad az is, hogy Bárczi Géza összegezvén és megtoldván elődei munkáját, a „magyar nyelv külön életében” keletkezett sok-sok szót és kifejezést sorol fel, gondolván, hogy ezek az obi-ugoroktól való elválás után keletkeztek, bár ugyanilyen joggal feltehetnők, hogy ezek az ősi nyelvállományhoz tartoztak, csak az obi-ugorok nem vették át. Ezek azonban a magyar nyelvészet ismeretkörébe tartoznak, és nem érzem magam illetékesnek arra, hogy egyértelműen állást foglaljak ezekben a kérdésekben.

Vegyük azonban még a fentiekhez hozzá a következőiket. A szavaknál és hangoknál is fontosabbak azok az erők, amelyek a nyelvtani elemeket mondatokká fűzik, ezekben van a „nyelv lelke”. Nos — hogy ismét Gulya Jánost idézzem —: „Meglepő talán, de a kérdéses elemek kapcsolódási sorrendjét illetően a finnugor nyelvek sem teljesen egységesek. E szerkezetek körében több finnugor nyelv a magyartól eltérő sorrendben szerkeszt.” Ezekről a kérdésekről újabban Róna—Tas értekezik meggon- dolkoztatóan (Nyelvrokonság, 1978).

A Becsben élő Besenyő Sándor őstörténészünk hívta fel a figyelmet arra, hogy való igaz, a finnugor nyelveknek nincsen olyan nyelvi jelensége, amelynek a magyarban nem akadnánk párjára^ ellenben a magyarnak olyan hangjai vannak, amelyek ismeretlenek a finnugor nyelvekben. A hangképzés pedig döntő jelentőségű egy-egy nyelv életében. Ez tehát ugyancsak a magyar nyelv bizonyos fokú különállását mutatná a nyelvláncon belül.

Nyelvtudományunk klasszikus tanítása szerint a zárt magyar nyelv — zárt magyar nép? — szakadt ki az obi-ugor közösségből, s ez ezután kapcsolatba került idegen népekkel, s e kapcsolatok emlékei lennének a kölcsönszaval:. Lássuk, milyen nyelvekkel — népekkel — hoznak kapcsolatba nyelvészeink.

Elsőben is iráni népekkel. Itt meg kell jegyeznünk, hogy komolyan számba jöhet az „uráli nyelv” kapcsolata, esetleg közös tőről való származása az európai nyelvekkel. Az „újabb” kapcsolatoknak két rétege lenne: a régebbi és az újabb jövevényszavak által jellemzett korszak. A régebbieknél elsősorban a szkitákra gondolnak, hiszen tudott dolog, hogy a szkita-kámai kapcsolatok erősek voltak (pl. szkita kereskedőváros a Kárna mentén). Ezek közé a kölcsönszavak közé tartoznának pl. a „tehén”, a „tej”, a „tíz”, a „nemez”, „fizet”, „hús”, „szekér”, „vászon”, „kard” stb. Az alán-jász jövevényszavak alkotnák a későbbi érintkezés emlékeit (pl. „asszony”, „vért”, „gazdag”, „üveg” stb.) Ugyancsak a honfoglalást megelőző időkben kerültünk volna kapcsolatba a perzsákkal, s ennek emlékei pl. „vásár”, „vám”, „vár”, talán a „kincs” stb.

Nyelvtudományunk számontart egy ősuráli őstörök érintkezést is, amely valamikor az őskőkor végén játszódhatott le. Az „újabbak”-ról szólva Bárczi Géza részletesen bemutatja a magyar—török nyelvi érintkezések nyelvi bizonyságait. Így látszik a honfoglalás előtti kapcsolatoknak két rétege van, egy ugorkori (pl. hód, hattyú, s talán lő), s egy későbbi csuvasos török, úgynevezett bolgár-török érintkezés, amely igen mélyrehatóan kellett érintse a magyar népet, ehhez járult még a kazárokkal való kapcsolat.

787