Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - TANULMÁNY - Kunszabó Ferenc: A megújulás pillanatai
landjai'ban, olyan maximalista most a tisztaság, a jó iránti igényében. Eszmélkedésé- nek egy korábbi szakaszában leírta, hogy csak az igazán jót vagy a valóban gazemberit értékeli, a középszerűséget utálja — ám nem veszi észre (ekkor még nem), hogy pontosan ez a felfokozottság hajtja bele újabb és újabb játékokba. Jelen esetben például Istennel — ám az elképesztett pappal mindenesetre: olyan halmazaiban és túlzásokkal tárja elő a bűnöket, hogy azokra ne is lehessen feloldozást adni! Miért nem akarja a peniteneiát? Ezt is kifejezi: „Még sokáig maradtam a templomban, majd nyugodt, boldog lélekkel mentem haza.” Azaz: voltaképpen arra tart igényt, hogy önmagát oldozza föl. S ez a megújulás pillanataiban olykor már sikerül, de még mindig nem tudja, gyakorlatilag nem érzi, hogy általában, egész életére vonatkozóan hogyan érheti el ezt. Hanem, ebben az időben feljegyzései között egyre szaporodnak a gyakorlati megfigyelések. A sikertelenül sikeres húsvéti gyónás után pár nappal például: „A fogadósok rendkívüli ügyessége: lovasokat küldenek két állomással előbbre, hogy várják az utasokat. Ha az ember náluk akar enni vagy aludni, ezek nyargal- vást előre sietnek, s az utas mindent rendben és készen talál — és ezért nem fizel többet.” 1823. április: „Konkoly azt mondja, állítani meri, hogy Magyarország arány szerint többet fizet, mint az örökös tartományok. Ennek végére járni.” Igen, a végére járás, az jellemző rá, egyre inkább. Korábban feljegyezte, hogy angliai útjai alkalmával igen csodálkoztak rajta, mert magyar, gróf és huszártiszt létére a gépeket, a gépesítést tanulmányozta. S később, mikor a pestbudai állóhíd kerül sorra, Portlandban begyakorolja a víz alatt kötő cement készítésének módját, majd itthon megtanítja a munkásokkal. 1825. július, Garlin: „A négyfajta Nagy Bordeaux-i Vörös terméséből évenként nem csinálnak többet, mint háromszáz hordóval, azonban bordói gyanánt a legnagyobb és legtisztességesebb cégek is hétszerte többet adnak el évente. — Minő lehetőség a mi magyar boraink számára vasúton jutni el külföldre!”’ Augusztus: „Orgon környékén egy parasztot kikérdeztem a selyemhernyó tenyésztéséről. Ez évben oly kevés volt az eperfalevél, hogy egy félmázsáért 18 frankot fizettek.” „Ügy látom, az emberek az igazságot minden téren vagy túl magasan vagy túl mélyen keresik. (Pedig) sok haszon, melyet a távolban keresünk, közvetlen közelünkben bújik. Így a vallásban, politikában, kereskedelemben, mezőgazdaságban és a többiben.” Az alábbi, dialógba szerkesztett feljegyzésben már a Hitel mondanivalója érlelődik: „Kérdés: Milyen lehetőségek vannak a földmívesek szorgalmának támogatására, jutalmazására? Felelet: Az, hogy terményét biztosan és jól értékesíthesse. Kérdés: Ha egy országban a fogyasztás úgyszólván szabályos, hogyan találhat az ember piacot a termékek feleslegének? Felelet: Két módon: a belső fogyasztás növelésével; exporttal. Kérdés: Hogyan lehet az elsőt növelni? Felelet: A pénz körforgalmának gyorsításával (állami bankok). Csatornák létesítésével. Vasutakkal.” Így formálódik gróf Széchenyi István. Formálja önmagát, elképzeléseit, elveit, s találja meg lassan, nagyon lassan és nagyon nehezen a gyakorlati utat, melyiken elindulva hasznosíthatja a benne rejlő feszítő energiákat, kielégítheti a mérhetetlen becsvágyat, mert arra jut, hogy csak így remélheti a belső csendet, haladhat a tökéletesülés felé. De mi a célja ennek a programnak tulajdonképpen? Mi présel ki belőle egy egész eszmerendszert? 776
