Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - Holdosi József: Eltemetlek hegedű, fekete hajú éjszakában (regényrészlet)

Már ott is állok a sírhalom tetején.

„Rajta, halljuk, halljuk!”

„Hiszen ez néma” — Rickót fedeztem fel a tömegben. Kitör a nevetés. Kő hull rám. Klarinétok, dobok, sípok, trombiták szólalnak meg.

— Mi történt veled? — anyám arca magasodik felém. — Gyere haza!

Rickó bejelentette, hogy asszonyt hoz a házhoz. A mama már öreg, meghalhat, és ő ittmarad velem, a némával. Az öregasszony egyre inkább közeledett a vég felé. — Tudok én főzni — hajtogatta. — Ki akar dobni a házból, hogy ő uraljon itt mindent.

Ó főzött, de ha feltette a pörkölt alá a hagymát, utána már elfelejtette, hogy a hús következik, ügyelnem kellett rá, kezéoe adni a dolgokat, irányítani, mit, hogyan tegyen.

Velem kóstoltatta meg először.

— Jó, ugye? — kérdezte. — Azért még tudok főzni, el tudlak benneteket látni.

— Sós a leves, a húst nem lehet megenni, — állapította meg Rickó. — Kell az új asszony. Bella beszélt egy jóravaló asszonnyal, a piacon találkozott vele, szívesen hozzám jönne.

Arra ébredtem fel éjszakánként, hogy kint ropog a tűz, a mama a tűzhely mellett áll és főz. Széttártam a karomat: „Mama mi ez, minek ezt csinálni?”

— Maradj veszteg — csitított —, különleges ételt találtam ki, a mamma- memmát.

Nem tudtam, hogy nevessek, vagy sírjak. Behúztam az ágyához. Nyugdva feküdtem vissza én is, öt perc múlva már újra a tűzhely körül volt.

— Csend — szólt rám —, különleges étel lesz ez, benne leszek én is, apád is, benne lesz mindenki. Biztosan ízleni fog Rickónak.

így ment ez, én főztem már helyette, ő csak kevergette, kavargatta az ötven literes nagy fazekában a bűzlő kotyvalékot, a mammamemmát.

— Ha kész lesz, én kóstolom meg először, mert én főztem, bizony.

Egy éjszaka felrázott.

— Kész — ragyogott a szeme. Egyet rottyan még, aztán megkóstolom. Holnap örülni fogtok a mammamemmának.

Morogva fordultam el, megszoktam már a hóbortjait, holnap újból kezdi elölről, hanem gyanús csend volt a konyhában, kimentem. A mama a konyha közepén feküdt, üdvözült mosollyal, a főzőkanál a kezében, az ötven literes fazék a hasán, a mammamemma szétfröcskölődött a konyhában.

A mama meghalt, megfőzte magának a mammamemmát. Szegény temetése volt. Rickó nem sokat törődött a halottal. Pénteken, piacnapon, engem is magával vitt, hogy segítsek a leendő feleségét hazahozni. Bella nagynénénk, a leányszerző irányított bennünket.

— A piactér közepén fog állni, szőke, figyeljétek. Tetszeni fog, Rickó, majd meglátod.

Én vettem először észre, egyedül állt, hosszú szőke hajú, enyhén dundi, sváb kötényéé ruha volt rajta. Mellette jobbról, balról egy-egy szűzmária szobor, és egy apró batyu.

Tudtam, hogy ő az, csak ő lehet, odamutattam.

— Ö az — örvendezett Bella nagynénénk. — Nagyon szemérmes lány, én beszélek vele először.

Rickó elégedett volt.

752