Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Zalán Tibor: Sakk-bástya (monodráma)
EQ: Nincs mit mondanom. Nem csináltam semmit. Semmit... értik, semmit! (Elhalkul.) Az ég világon semmit... se. (Leroskad a szőnyegre, mindkét kezével veri a padlót, énekel egy együgyű kis dalt.) EQ: Bent a bárány, künn a farkas, bent a farkas, künn a bárány, széttépetünk, széttépetünk ... (Eszébe jut a telefon. Felugrik, a sarokhoz szalad. Tárcsázik.) EQ: Hogy ez nem jutott eszembe! Felhívom őt. Azt mondom neki... (Keze megáll a tárcsán, az utolsó számot nem mozdítja el. Sóhajt, leteszi a kagylót.) EQ: Mit mondok neki? Drágám, azonnal gyere ide egy lakatossal, vagy egy ékszerésszel, mert ezüstből van a szobám fala, s nem tudok kimenni, csak az órámat engedte át a fal, s most itt állok idő nélkül... Róla ezek szerint le kell mondanom. (Leül, az asztal lapján dobol az ujjaival.) EQ: Róla ezek szerint le kell mondani. De akkor mi maradt? (Kis idő múlva.) Tegyük fel, sikerül kinyitnom. Mert lehet, hogy ki lehet jutni innen. Valahogy. (Erőlködés látszik az arcán, feszülten gondolkodik.) EQ: Az óra elrepült. Vagy elnyelte az ezüst. Mi van a falon túl? Mi lehet a falon túl? Ha óra lennék, biztosan megtudnám. Mégiscsak álmodom! (Az ágyhoz megy, leoltja a villanyt, lefekszik. Zajeffektusok: 1. Kopogás [a nézők felé eső falon). 2. Kopogás [az ajtó helyén). 3. Kopogás [az ablak helyén). 4. Ugrálás zaja, lihegés, nyögdécselés. 5. Dörömbölés [az ajtó helyén). 6. Döngés [az ajtó helyén). 7. Repülőszerű süvítés.) EQ: Az Űristenit! (Felgyújtja a villanyt, az ajtóhoz rohan. Megáll előtte. Nem dörömböl. Dörömbölés.) EQ: Engedjenek ki. Micsoda hülye tréfa ez, kérem. Azonnal engedjenek ki. (Kijelentő, ernyedt mondatok!) (Nem rúg bele az ajtóba. Döngés. Áll az ajtó előtt, keze a tarkóján. Nem játszik vele az asztal lapján. Ujjak pergé- sének zaja. A kötélhez megy, áll alatta Ugrálás zaja, lihegés, nyögdécselés.) EQ: Hiába! (A szekrény elé áll, [nyikorgás] háttal a közönségnek. Nem mozdul. A lecsavart üvegkupak kattanása, csengés, ahogy a pohár széléhez ütődik az üveg nyaka, a konyak csobogása, kortyolás. Csörömpölés a fal felől, a széttört üveg pukkanása. Eq nem mozdul. Csoszogás, a villany elalszik. Fél percig csönd, sötét a nézőtéren is. A villany meggyullad, Eq még mindig az előbbi helyen áll, háttal a nézőkkel. Beszélni kezd.) EQ: Az Űristenit! Ez az én szobám, elvileg. Csak nincs ajtaja, s nincs ablaka. Egy kötéllel több. Egy órával kevesebb. Mindegy. (Megfordul, az arca meggyötört, a szemei karikásak.) EQ: Álmodom. Ébren vagyok. Mindegy. (A nézők felé eső falhoz megy, két kezét széttárja.) EQ: Be vagyok zárva. Továbbá totálisan szabad vagyok. Mindegy. (Az asztalhoz menne, ekkor megpillantja a zárat. A zár a nézőkkel szemközti falon jelenik meg, meglehetősen nagy, különösen nagy kulcs van benne.) EQ: No, nézd csak, hogy kerültél te ide? Hm? Valaki idetett? Vagy magadtól vagy itt? Milyen szép nagy vagy! Pontosan olyan, amelynek segítségével az ember ki tud m-e-nm-i! (Nem nyúl feléje, körbe-körbe járja.) EQ: S ha kimegyek? Odakint mi van? Van odakint valami? Kik vannak odakint? Nem ismerem őket! (Ráteszi a kezét a kulcsra, meg akarja fordítani — nem mozdul. Felkiált.) EQ: Ez meg nyitva van! Miért van ez nyitva? (A kulcsot nem engedi el, hátralép.) EQ: Hogy kimenjek! Azért van nyitva. És ha ez csapda? Azt várják, hogy kimenjek! Ha-ha. (Idegesen nevetgél, megfordítja kétszer a kulcsot a zárban. Csikorgás.) 740
