Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Csurka István: A napló (hangjáték)
LÓNYAI: És maga kit szeret legjobban ? AMÁLIA: Olvasni? A moderneket. H*e- mingwayt. (Egy furcsa hang.) BORI (kattanás, megállítja): Mi volt ez? (Visszapörgeti, a „Hemingwayt” után megismétlődik a furcsa hang.) Mi a csuda ez? (A szalagról ezután nevetés hallatszik, mind a ketten nevetnek.) LÓNYAI: Mit ebédelt? AMÁLIA: Nem ebédeltem. LÓNYAI: Mit reggelizett? AMÁLIA: Nem is reggeliztem. BORI (kattanás, megállítja, visszapörgeti a furcsa hangig, meghallgatja még- egyszer): Ez gyomorkorgás. Kongott a gyomra. Ott ül ennek a disznónak az ölében, és a készülék éppen ott van a gyomrocskája fölött. Szegény teremtés. (Kattanás.) LÓNYAI (megismétlődik): Mit ebédelt? AMÁLIA: Nem ebédeltem. LÓNYAI: Mit reggelizett? AMÁLIA: Nem is reggeliztem. LÓNYAI: Nem is szokott? AMÁLIA: Ittam egy gyümölcslevet. LÓNYAI: Együnk valamit, csináljon egy rántottét. AMÁLIA: Nincs itthon tojás. Mondtam, hogy ezután megyek bevásárolni. LÓNYAI: Mit főz vacsorára? AMÁLIA: Még nem tudom. (Ekkor a szalag sercegni kezd, csak a két meghosszabbodó lélegzetvételt veszi föl, majd kattanás. Lányai kikapcsolja.) BORI (magában): Tapintatos vagy, Ló- nyai! Még jó, hogy a cuppanásokat nem kell áttennem! Ha megveszek se látom benne a filozófiai megrendülést... Azt az üveg ügyet értettem, de ebben nincs semmi különös azon kívül, hogy a lánynak korgott a gyomra. Inkább enni adnál neki, Lónyai, még egy kis csokoládét sem vettél neki! (Kattanás. Lónyai bekapcsolta.) Ühürn... nos? AMÁLIA: Nem itt. . . LÓNYAI: Hanem hol? AMÁLIA: Jó. AMÁLIA: Nálam. (Lépések, ajtócsukó- dás stb.) Ez az én kuckóm. LÓNYAI (füttyént egyet): Hol vagy Zola, gyere elő ... AMÁLIA: Nincsen kutyánk. LÓNYAI: Zola író volt, nem tudja? A naturalizmus atyja. AMÁLIA: Ja, a „Germinál” ... olvastam. LÓNYAI: Na látja ... Szóval ez a maga kuckója... ez a függöny meg ez az ágy... AMÁLIA: Mindenkinek meg van a saját ágya. LÓNYAI: Ezt értem... dehát, itt még annyi hely sincs, hogy levetkőzzön az ember. AMÁLIA: Én levetkőzök itt, maga pedig menjen vissza a szobába és vetkőzzön le odabent. BORI (m. f.): Peched van kisanyám! És a magnó? (Nevet.) LÓNYAI: Jó ötlet. (Kis szünet után suttogva.) Hihetetlen... torokszorító! A kuckó az ő élettere... a betonpadlózatú konyhából egy tarka függönnyel elválasztott priccsnyd hely, és prices szalmazsákkal, a feje fölött ugyancsak csupasz villanykörte, szalmazsák, és piszok, bü- dösség, minden nyúlós, minden ragad ... Visszamenjek? Nem történik itt valami visszavonhatatlan? És ha gyereket csinálok neki? Ha belémszeret? Nem valószínű, hogy képes rá, de nem is lehetetlen. Egész életre szóló sérülést is kaphat itt most akármelyikőnk. Még én is. És miért vetkőzöm én gépiesen itt ebben az idegen szobában. Semmilyen fizikai szükséglet nem kényszerít. Van feleségem, és van szeretőm. BORI (m. f.): Hazudsz, csirkefogó! Szeretőid vannak! Gálád vagy, gálád! LÓNYAI: Semmi vágyat nem érzek. Egyszerűen irtózom visszamenni az odúba ... a világsztárok közé... Ugyanis a falat a lány feje fölött újságokból kivágott sztárfotók díszítik. Jean Marais és Gary Cooper példának okáért már egészen megsárgult a csupasz villanykörte melegétől a lány feje fölött. (Szünet, surrogás. Más hangon, a lánynak.) Szóval maga ezekkel hál? 713
