Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 8. szám - SZEMLE - Utassy József: Gazdátlan hajók (Szegeden élő költők antológiája)

őket. De megkímélhetnénk megannyi verselgető ifjút is a csalódástól. Mindezeket el kellett mondanunk elöljáróban akikor is, ha a legszínvonalasabb versgyűjteményről írunk.

Mert a Gazdátlan hajók igen jól szerkesztett könyv. A válogatás Szigeti Lajos munkáját dicséri, mégha hiányolunk is jónéhány figyelemre méltó verset a szemzőktől. Ezt a tehetséges hat fiatal költőt közös nevezőre hozza a „szép szó” erejébe vetett hit, világunk könyörtelen kivallása és a haladó hagyományhoz való hűség. Okos, szép, meggondolandó szavaival is erre inti őket Ilia Mihály, akinél aligha találhattak volna méltóbb embert az előszó megírására.

Viszont kereshettek volna eredetibb, kifejezőbb címet könyvüknek! (Nagyon kísért ugyanis Ady Endre Utolsó hajók-ja és Kiss Benedek Gazdátlan évszak-a.) Költők számára egyébként sem lehet a gazdáért való kiáltás a leglényegesebb föladat. A művészi magatartás mikéntjére gyönyörű példát adott már nekünk Nagy László:

Jog hogyha van: az én jogom,

Enyém itt minden, hatalom,

Hisszük, hogy csak ilyen szilárd alapra épülhet föl majdani életművük is.

A kötet két legerőteljesebb alakja Baka István és Zalán Tibor. Mindkettőjüknél meghatározó versépítő elem a kép és a metafora. Tudjuk, hogy a kép mindig értelemátvitel, és a mű. időtállósága attól is függ, hogy mennyi energia ölt testet a szavakban. Ezért a képeknek szemléleteseknek, nagy hatósugarúaknak, a metaforáknak pedig a lehető legpontosabbaknak kell lenniük. Természetesen ez nagyfokú koncentráció-képességet igényel.

Futkos pupillám, mint a réten szemét közt turkáló kutya, papír, papír — Isten nevét nem írom reád többé soha.

(Baka István: Tűzbe vetett evangélium)

Reméljük, hogy Baka István mielőbb kiszabadul a bibliai motívumok vonzásából, ezt ígérik a Ballada és Trauermarsch című költemények is.

Zalán Tibortól azért idézünk, hogy bizonyítsuk: nem elég csak a tehetség, hanem a tehetségnek sziklaszilárd jellemmel is párosulnia kell ahhoz, hogy szavainkat ne kezdhesse ki az idő:

Itt vagyok véren, szerelmeken átutazó; énekelnék, de nem! Sóvá vált számon a szó

partjaidon. Sorsom egy népé, nem leszek más,

Uram! Szakíts le énrólam minden kurvulást.

Petri Csathó Ferenc ötödik alkalommal szerepel már versgyűjteményben. Harmincnégy éves, és még mindig nincs önálló kötete, önkéntelenül is önbizalomhiányt sejtünk nála. Versei tömörek, világosak. (Mária ünnepei; Gábor és Gabriella: Lorca; Cervantes.) Előadásmódját legtöbbször a szabatos, szép emberi beszéd jellemzi. (Tükörhályog; Szegénylegények; Paradicsomi albérlet; Időrend.) Viszont óvakodnia kell nagyon az efféle közhelytől: „ellátott a mai korba”.

Végezetül meg kell említeni Téglásy Imre, Géczi János és Belányi György verseit. Mindhárman a forrongás állapotában vannak, náluk a legerősebb az elődök ás a kortársak hatása. De Téglásy Télemakhosza, Géczi és Belányi képteremtő fantáziája a biztosíték arra is, hogy útjuk a művészi egyszerűség felé fog tartani. Igen nagy hasznukra válna, ha menetközben behatóan tanulmányoznák a népköltészetet.

(Szeged, 1979.) UTASSY JÓZSEF

703