Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 8. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Utassy Józseffel

lettek Ózdon vagy Borsodnádasdon. Egyáltalán nem érzem, hogy kiemelkedtem volna közülük. Egyébként, amikor évet halasztottam az egyetemen, én is elmentem Borsodnádasdra a Hengerműbe, és ugyanúgy dolgoztam három műszakban, ahogy a barátaim. De akikor sem zrikáltak, hogy nem sikerült az életpályám .. .

Visszatérve a kérdésedre, hogy hogyan érik valaki költővé, tényleg nem tudom megmondani. A gyerekkoromból is csak azt érzem, amit átéltem, hogy hogyan lesz az ember tisztességes, vagy hogyan lesz tisztességtelen. Nekem a falu határozta meg a gondolkodásomat egészen tizennégy éves koromig . .. azóta szinte bejártam a fél világot, de nem találkoztam új emberi helyzetekkel. Csak azt tudom mondani — még a legnagyobb költőkről is —, hogy olyan ember, mint a falumban X vagy Y. Hiába mentem akárhová, új dolgokkal tulajdonképpen nem találkoztam, hiszen a faluközösség mindenre adott példát. Adott a besúgóra, adott az igazságos emberre, adott a pletykásra, adott a csavargóra adott a tolvajra, adott a szerelemre . . . Azt kell mondanom, hogy nincs olyan, amit tizennégy éves koromig át ne éltem volna. A nevelőapámnak — mert apám halála -után anyám összeállt egy hatalmas, sánta suszterral —, volt egy suszterája, ahol az egész falu megfordult. Hosszú, téli estéken — mert már akkor is éjfél után egy-két órakor feküdtem le — ültem a suszterájban, és hallgattam azokat a gyönyörű történeteket, amelyekkel az emberek szórakoztatták egymást. Szóval, annyira mozgalmas volt az a tizennégy év, hogy engem egy életre meghatározott, és abban pedig váltig hiszek, különösen, ha Rilke is mondja, hogy az ember a gyermekkorából egy egész életen keresztül dolgozhat.

Szerintem a társadalmi tragédia ugyanolyan jellegű, mint az egyéni tragédia. Nem más a hatalmi terror, mint az egyéni terror, mondjuk családon belül. Mert ugyanarra a mintára épül föl a legkisebb egyéni tragédia, mint a legnagyobb nemzeti tragédia, vagy éppen a világkatasztrófák. Senkivel som értek egyet, aki azt mondja, hogy a mi korunk bonyolult. Szemfényvesztésnek tartom. Mennyivel bonyolultabb a mi korunk, mint például a XIX. század vagy a IX. század vagy az időszámítás előtti X. évezred? A lényegi dolgok kétszázezer évesek az emberiség történetében. Világosan áttekinthetők, csak a lusta agyak nem értik, és csak a lusta agyak mondják, hogy mennyire bonyolulttá váltak ezek a lényegi viszonyok. Én semmivel sem tartom bonyolultabbnak a korunkat más korokénál, viszont a jövőt sem tartom problémamentesebbnek a jelennél, mint ahogy a-jelent sem a múltnál.

Mindössze két kötettel szereztél,máris jelentős rangot magadnak. Á két kötet között nyolc év telt 'el, s most sem tartozol \a gyakori publikálok közé . ..

Ez csak látszat, hogy én elhallgattam, mert az én második kötetem .már 1972. január 3-án három példányban legépelve ott volt a Magvető Könyvkiadónál. Nem tehetek arról, hogy csak öt év múlva jelentették meg. A harmadik kötetemmel is készen vagyok. A Szépirodalminak adtam le. Tehát ez csak látszat. De természetesen vannak válságok is. Az ember nem akarja magát állandóan ismételni. Új területeket akar meghódítani, meg aztán az írás olyan dolog, hogy időnként el kell jutni az összegzéshez is. És ilyenkor mindenkinek meg kell írnia az ő szintézis jellegű versét, novelláját, vagy regényét... Tulajdonképpen mindegy, hogy mit ír az ember, ha igazat ír. De az is igaz, hogy én nem szeretek beszélni csak az irodalomról, mert ezt is a világ egyik legnagyobb hamisításának tartom. Én azt szeretem, ha művészetről beszélünk. És akkor a legnagyobb kö637