Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - Oláh János: Kenyérpusztítók (játék)
jolna.) Mindegy, most már úgyis mindegy, elszalasztottam. (Lehajol a bőröndért, de nem veszi föl.) Vagy talán még utolérhetném, ha most rögtön ... (Fölegyenesedik.) Nem, azt hiszem már akkor se. Őszintén megvallva nincs is sok kedvem elindulni ebben a... (Meg- dörzsöli a kezét.) ... kutya hidegben. (Ismét lehajol a bőröndért, megragadja, kicsit tétovázik.) Nehéz lesz. Eh, mindegy. (Fölemeli a bőröndöt.) De könnyen ment! (Mosolyog, aztán hirtelen elkomorul az arca.) Csak nem üres? Hát ha kipakoltátok, akkor jól nézek ki. Meg kéne néznem, még mielőtt elindulok, dehát... (A bőröndöt nézi, szabad kezével a madzagot próbálgatja.) Be van kötve. (Lassan elindul az ajtó felé, de még mielőtt elérné, megáll.) Hoppá, várjunk csak egy kicsit! És mii van akkor, ha visszajön? Hát akkor ide jön vissza, ide, csakis. Itt kell maradnom, ha nem akaróim, hogy elkerüljük egymást. (Le akarja tenni a bőröndöt, de vissza is kapja nyomban.) Nem, nem, erre már ráfáztam egyszer. (Kezében a bőrönd, áll és vár.) SÜKET (föláll a székről): Mondtál valamit? NAGY: Á, csák úgy magamban... (Nevet.) SÜKET (az asztalon a zacskókat tologatja): Azt hittem pedig. NAGY: Ebben a zűrzavarban semmi sem úgy sikerül, ahogy tervezi az ember. (Rövid szünet után.) Megvárom, ha nem zavarlak. SÜKET: Gondolod, hogy visszajön? NAGY: Hát igep, lehet, hogy nem, ez benne a rizikó. (Süket véletlenül meglöki a széket. Örömmel.) Már itt is van. (Süket felé fordul. Csalódottan.) Csak te voltál? (Átveszi a bőröndöt a másik kezébe.) Érdekes, most meg milyen nehéz! Hát igen, így van ez, egyszer hopp, másszor kopp. Most melyik is? (Leteszi a bőröndöt.) Ez itt nem túl jó hely, nagyon viláigos van. Meg kéne próbálnom valahol másutt. (Fölveszi a bőröndöt, tesz egy-két lépést vele, leteszi.) Mondjuk itt. (Vár.) Nem, ez se jobb. Brr... (Fázósan húzza össze magát.) Itt még 'huzat is van. Azért leülök egy kicsit. Aztán majd ha kipihentem magam, keresek egy másikat, egy jobb helyet. (Leül a bőrönd sarkára.) Nem lesz nehéz. SÜKET: Hát akkor gyerünk! (Óvatosan elindul az ajtó felé, megbotlik, elesik. Így marad, fekve.) NAGY (megijed, fölugrik, kezét az arca elé kapja): Mi az? (Visszafordul, észreveszi Süketet. Bosszúsan.) Már megint te. (Süket nem mozdul, Nagy közel lép hozzá, lehajol, figyeli. Semmi. Megpiszkálja a cipője orrával.) SÜKET: Hagyj békén! NAGY (örömmel): Még él! (Lehajol, megfogja Süket vállát.) Mi van? (Süket nem válaszol. Nagy letérdel, megpróbálja fölültetni Süketet, nem megy.) Mit is akartam az előbb, mit is? Az istenit, hogy mindig közbejön valami! (Fölveszi a bőröndöt, elindul az ajtó felé, de pár lépés után megáll.) Nem, nem, ez se jó. (Körülnéz.) Talán ott! (Behúzódik az ágy s az ajtó közötti sarokba, leteszi a bőröndöt, ráül.) Na, ez se jobb. (Eltakarja a fejét.) A fény, a huzalt; minden ugyanaz itt is. (Leeengedi a kezét.) Nincs más hátra, kivárni, amiig csillapul. SÜKET: Elmentél? (Nagy föláll, közelebb jön Sükethez, de nem szól.) Hát píersze. (Nagy visszamegy, leül a bőröndre.) Ezt megnézném! (Fölemeli a fejét.) Hagyjuk. Ez a kicsike út, a földtől idáig, ez is hogy megviselt. Nem érte meg. (Visszaengedi a fejét.) Jobb így. Ez a történetem. Nem tetszik? Nekem se. (Fölemeli a fejét.) De még élek. Persze, ha volna bennem egy csöpp szemérem, nem mondanám ilyen büszkén. Hagyj uk! NAGY (föláll, a fal felé fordulva lehajol, a bőrönddel matat, szuszog. Fölegyenesedik, kezében a bőrönd. Szembe fordul. Magának): No, gyere pajtás, mert a végén itt öregszel meg! (Nagy robajjal elindul kifelé. Megáll, visszafordul. Sükethez.) Aztán leoltsak? (Süket nem válaszol. Nagy kimegy, becsapja maga után az ajtót.) SÜKET (föláll): Te még itt vagy? (Körülnéz.) Dehogyis vagy, hogy volnál. (Leporolja magát; hirtelen sötét.) Hú, a szentségit, hát ez tényleg leoltott! 1969—70. 632
