Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - Oláh János: Kenyérpusztítók (játék)
SÜKET: Hagyd, legalább kiszellőzik egy kicsit. Nem árt. KAPÁS: Hát nem. SÜKET: Te is érzed? KAPÁS: Érzem, érzem, de azért már be kéne csukni; hideg van. (Megborzong.) SÜKET: Talán hajnalodik. KAPÁS: Az is lehet. SÜKET: Ilyenkor májusban .. . KAPÁS: De május van-e most? SÜKET: Mindegy. KAPÁS: Hát ez igaz; május, nem május, hideg van. SÜKET: Nem jössz? (Az ajtóhoz megy.) Ha a portán túljutunk, akkor már nyert ügyünk van. Na, gyere! KAPÁS: Hova? SÜKET: Hát... (Tétovázik.) ... ki; el valahova. KAPÁS: Hideg van. Inkább aludnék. (Leül az ágyra, magára teríti a pokrócot.) Most már becsukom, jó? SÜKET: Még egy kicsit hadd maradjon! KAPÁS: Még egy kicsit, még egy kicsit, az se érdekel, ha megfagyok, csakhogy te levegőzhess. SÜKET: íNa nem bánom, becsukhatod. (Kapás az ajtóhoz megy. Keze a kilincsen.) Várj! KAPÁS: Mire? SÜKET: Mi lesz, ha aztán meg nem tudjuk majd kinyitni? KAPÁS: Meleg. SÜKET: Nem jönne jól, ha valaki bezárná, pont most, amikor el akarok menni. KAPÁS: És ki tart vissza? SÜKET: Senki. KAPÁS: Hát akkor mért nem mégy? SÜKET: Ha találkozom útközben valakivel, és-megkérdi, hova megyek, azt se tudom, mit mondjak neki. KAPÁS: Semmit. SÜKET: Hülye dolog lenne. Illik mondani valamit, valami olyasmit, amit azért el is lehet hinni, nem? Mert ha mondjuk mégiscsak megállít valaki, nem lökhetem egyszerűen félre. Vagy te úgy szokfad? KAPÁS: Nem. SÜKET: Na látod! KAPÁS: Még nem állított meg senki. SÜKET: S ha megállított volna, akkor mit csinálsz? KAPÁS: Nem tudom. SÜKET: Te elindulnál így? KAPÁS: El. SÜKET: És ha valami bajod lenne? KAPÁS: Na, mégy, vagy maradsz? Mert becsukom. SÜKET: Jó, jó, megyek már. (Az ajtóban.) Olyan érzésem van, mintha itthagytam volna valamit; no de mindegy, most már mindegy, a kocka el van vetve, gyerünk! (Kimegy.) KAPÁS (becsukja az ajtót, s elindul vissza az ágyhoz): Micsoda éjszaka volt! Nem kívánom, még az ellenségemnek se; bár lehet, hogy megérdemelné. Azok a csillagok! Hányadék. (Megáll félúton, körülnéz.) Hé, van itt valaki? S ha van is, akkor se árulja el. (Legyint.) Pedig jó lett volna egyedül maradni egy kicsit. Akármilyen kurta időre, de egyedül; valahol, ahol nem figyelnek. Van ilyen hely is valahol biztosan, de nem ez az, annyi szent. (Tovább megy, eléri az ágyat, leül.) Ág\ ! (így marad.) Mennyit kell az embernek hazudnia; beláthatatlan. Hogy ki az oka, az végül is egész mindegy. Aludnom kéne, dehát túl fáradt vagyok. Az is munka, lefeküdni. (Lehajol, hogy levegye a cipőjét; egy darabig így marad, aztán lassan újra fölegyenesedik.) Mit is akartam ón ott? Ja persze, hát a cipőmet... De ez így nem megy. (Egyszerűen lerúgja a cipőjét, lefekszik. Fészkelődik egy darabig, aztán fölül.) Már megint elfelejtettem valamit. (A szemét dörzsöli.) Igen, a villany; elfelejtettem leoltani. (Leszáll az ágyról, s elindul azon mód, mezítláb, hogy megkeresse a kapcsolót.) Hol az istenbe lehet ez a rohadt kapcsoló? Kint talán? (Kimegy, az ajtót nyitva hagyja.) NAGY (bejön a nyitott ajtón, körül se néz, indul egyből a szoba közepe felé): Csak a bőröndömért jöttem. Hol van a ... (Most veszi észre, hogy üres a szoba.) Mi az, hát itt senki sincs? (Vár.) Úgy látszik. Ha csak el nem bújtak. (Nyugtalanul járkál föl alá, a bőröndöt keresi.) Hol lehet? (Váratlanul hátrafordul.) Eh, senki. (Elindul, aztán újra az előbbi jelenet.) Hát persze, félek. Itt tanultam meg félni. Nem volt rossz iskola. (Elindul újra.) Pedig olyan ismerős minden. Ez is, (Megtapogatja 628
