Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 8. szám - Oláh János: Kenyérpusztítók (játék)

tőled; én mér mióta itt vagyok, és ... (Fölvesz egy könyvet, meg egy száraz kenyérdarabot és bedobja az asztal alá őket, aztán csüggedten megáll.) NAGY: Nem megy? SÜKET: Nem. NAGY (egy széles mozdulat): Együtt talán ... Segítsek? SÜKET: Köszönöm, de ne! NAGY: Miért? Ha ketten... SÜKET: Hagyd! NAGY: Hát, pedig jobb lenne, az biz­tos. SÜKET: Mondtam már. NAGY: Jól van, na, nem erőltetem. SÜKET: Most megsértődtél? NAGY: Nem. (A bőrönd fölé hajol.) Dehogy. SÜKET; Látom rajtad. NAGY: Mit? SÜKET: Hogy megsértődtél. NAGY: Nem érdekelsz. SÜKET: Megbántottalak? Bocsáss meg, nem akartam! NAGY: Még szép. (NevetJ Szép, hogy nem akartad. (Süket mereven nézi Na­gyot, Nagy abbahagyja a nevetést.) Na, mi van? SÜKET: Ne kiabálj! NAGY (hangosabban): Nem kiabálok. SÜKET: Nem? NAGY (kiabál): Nem hát. SÜKET: Azt hittem. NAGY: Hagyjuk ezt; inkább a saját dolgoddal törődj! SÜKET: Igazad van. (Fölveszi Nagy pizsamáját az ágy mellől.) Ez meg... (Nem folytatja, visszamegy, letörli ve­le a széket. Fölnéz.) Legalább jutok valamire. (Tovább folytatja a rendez- kedést, most az asztalon.) NAGY; Mit csinálsz? SÜKET: Mondtam már. NAGY: Bocsáss meg, de nem értettem. SÜKET: Még segíteni is akartál. NAGY: És, nem segítettem? SÜKET: Nem. NAGY (föláll, odamegy Sükethez. Lel­kesen): Még nem késő, még segíthetek. Mit csináljak? SÜKET: Rendet. (Megáll, körülnéz.) Rendet kéne csinálni valahogy. NAGY (csodálkozik): Rendet? SÜKET: Rendet. NAGY (leül): Aha. (Nem érti.) És ki mondta ezt? SÜKET: Senki. NAGY: Csak úgy magadtól jutott eszedbe? SÜKET: Igen. NAGY (elismeréssel): Jó ötlet. SÜKET (széttárja a karját): Á. NAGY: Na, na, csak ne szerénykedj! SÜKET: Nem, nem, igazán nem nagy dolog. NAGY: Most el kell mennem, de ha visszajövök, akkor tényleg segítek. Sze­vasz. Mindjárt itt leszek. (Kimegy, be­csapja maga után az ajtót. A bőrönd, körülötte a szappan, a pohár, a fogke­fe, ottmarad a szoba közepén.) SÜKET (fölnéz, de nem szól folytatja a rendezkedést. Kis szünet után): Na. (Megtörli a homlokát, fölegyenesedik, nyújtózik egyet, elégedetten néz végig a szobán. Minden a régi. Fojtott büsz­keséggel.) Hát azért alakul! (Kis szü­net után csüggedten.) Csak az a baj, hogy nem lehet észrevenni. (Magának hevesen.) Inkább csináld, mint hogy gondolkodói! (Négykézlábra ereszke­dik, bemászik az asztal alá.) Hát igen. (Kimászik az asztal alól, kezében az imént ledobott száraz kenyér. Föláll, leteszi a kenyeret az asztalra.) Erre még szükség lehet. (Újra leereszkedik az asztal alá.) KAPÁS (belép az ajtón, mindkét keze teli zacskókkal, az ajtót a könyökével löki vissza): Szevasztok. (Körülnéz, Sü­ket most mászik ki az asztal alól.) Egyedül vagy? SÜKET (föltápászkodik): Látod. KAPÁS (az asztalhoz megy, ledobja a zacskókat): Nektek hoztam. (Egyet Sü­ket felé lök.) Nesze. SÜKET (fölemeli a zacskót): Mi ez? KAPÁS: Nem mindegy? Fő az, hogy ingyen van. SÜKET (visszaejti a zacskót az asztal­ra): Kösz, de nem kérek. KAPÁS: Kaja, te bolond. Ha tudnád, milyen jó! Én már ettem belőle. SÜKET: Nem vagyok éhes. KAPÁS: Azért csak kóstold meg! SÜKET (ellöki maga elől a zacskót): Kóstdlija a rosseb. KAPÁS: Na, azt hittem, örülsz majd neki, és tessék, itt van, ezt értem el vele. Különben gondolhattam volna. SÜKET: Ki kért meg rá? KAPÁS: Senki. 625

Next

/
Thumbnails
Contents