Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1-2. szám - Holdosi József: A kőfejtőben (regényrészlet)
Köveket szórnak a herceg felé. — Ne csináljátok, felesleges — kiabál Tóni. — A hercegé a kő, úgy sem tudtok vele mit kezdeni! — Áruló, szennyes áruló! — további asszonyok lépnek a sáncra, és szórják a követ. — Kőfaragók — folytatja a herceg —, ti mesteremberek vagytok, nem te- hetitek ezt. A kő kell nekem, s palotám éke lesz, hiszen ti építitek, ti is örülni fogtok neki, a ti munkátokat is dicséri! Kőzápor válaszol. A herceg a fejéhez kap. Visszavonulnak. Közös az öröm. Trombita szól, a katonák újra elindulnak felénk, fegyvert szegezve, a herceg bekötözött homlokkal vezeti őket. A gránátokat elkészítjük, a három kurva kikapja a kezünkből, és újra a sáncra áll, és kiabál: — Mocskos kurafi, ró őst gyere! Gyerekeket, asszonyokat öletsz meg, gyere, itt döglesz meg! — Utoljára kérlek benneteket, álljatok munkába, a követ meg adjátok nekem, a tulajdonosának, aztán éljünk békében. — Ezt neked! — dobják el a gránátokat. A herceg alatt összeesik a ló, Tóni szalad oda hozzá, és gyorsan elvezeti a katonák mögé. Sortűz dördül, a három kurva lezuhan a sáncról. Mosolyognak. A férfiak újabb gránátokat készítenek elő. A katonák egyre közelebb jönnek. Elkerülhetetlennek tűnik a harc. Kemál Juszuf sántikál előre. — Megállj! — ordítja. — Utolsó ajánlatomat hallgassátok meg! Ha itthagyjátok a követ, és munkába álltok, a béreteket megduplázom, ha nem fogadjátok el, újabb katonákat hívok, és halomra lövetlek benneteket! — Papír nélkül nem hisszük el az ajánlatodat Kemál! —■ kiáltja vissza neki a kőfaragó mester. — Tóni már megírta, bedobom hozzátok, rajta van az aláírásom. Holnap reggel, aki úgy látja jónak, vegye fel a munkát, akit itt találunk, megöljük! A katonák és a herceg elvonulnak. Vita hallatszik mindenhonnan: — Vissza kell menni, dupla napszámbér . .. — A szerződés kimondja, hogy nem bántanak bennünket. — A kővel mi lesz? — A hercegnél jobb helyen lesz. — Sokan megcsodálják majd ... — Egyszer talán mi is ... — Talán soha ... Készülődnek vissza a táborba. Ferenc szomorú. * — Én már nem tudok megválni a kőtől, nem megyek vissza. Életem értelmét veszíteném el. Ök legalább hárman tudták, hogy miért halnak meg, igazuk volt — mondja. — Apám, Pista és te Lajos menjetek vissza, én maradok. — Fiam, megölnek — kérleli Imre bácsi. — Gyere le te is! — Én is veled maradok — mondja Pista. — Te menj apánkkal, kell a segítség neki. 49 >
