Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 7. szám - TANULMÁNY - Tandori Dezső: "Eredeti és hiteles tanulmányok alapján..."
összefoglalás és találgatás az 6 esszéista művészete. És a szolgálatot a tapasztalat világról adott beszámoló teszi elevenné, ez utóbbit a rég esedékes, hosszan érlelt gondolatok bármi alkalmi kifejezése jelentőssé; és teszi a jelentőséget kortól függetlenül mindenkor érvényessé a személyiség hitele, az, hogy egy érzékenységében is hatalmas íróegyéniség önálló létezési módja az ilyen elméleti munka. Az általános és a sajátos (amit Móricz oly szívesen told meg a „valóságos” szóval) létrehozza ezekben az írásokban a mindenkori-jó-olvasmány elegyet; a magunk kisebb formátumának összetevőire ismerhetünk, olvasói, s mintegy viszont-igazolva érezhetjük magunkat: ha egy-egy témához közelebb, mintha magunkhoz is ilyesféleképp jutnánk, és Móricz- nak nem lehetett ennél csekélyebb célja; még ha ezeknek az írásoknak főleg — látszatra! — inkább oka volt is mindannyiszor. És költészete. Adyról hány cikket, beszédet, tanulmányt írt már 1933-ig, s mégis ilyen frissen kezdi — megengedhetően még akkor is, ha a tárgynak elméleti súlyt kívánna adni, amire történetesen nem szorul —: „Elmondom az Ady Endrével való együttlétem perceit. Próbálom érinteni legerősebb emlékeimet, könnyű szárnnyal, mint fecske a vizet.” 2 „Ha az író az írásról beszél...” így kezdi egyik — sokat idézett — vallomását; de mindenütt belevág ebbe, más dolgozataiban is hirtelen újrakezdést jelent ez a legfontosabb, ez az elintézhetetlen, ez az önmeghatározást kereső kérdés. A közügyekkel foglalkozó ember adhatja a legbátrabb hangsúlyt a hiteles személyiségkeresés mozzanatának; mulasztás, ha meg nem teszi. Móricz ebben sem volt a könnyebb úton járók közül való. „Először is elfogadom”, írja, „azt a támadást vagy dicséretet, hogy realista író vagyok... Ugyanis nem is tudom, mi a realista író, mi az idealista író. Az író, ha író, nem lehet más, csak az élet feltárója, közlője és újjáteremtője. Akiket idealista írónak neveznek”, mondja, természetesen a maga, nem okvetlenül általánosítható szóhasználatával, 'amiképpen korának jelenségeivel kapcsolatos némely, mellbevágóan örökéletűnek látszó megállapításait sem helyes szó szerint aktualizálni semmikor; az igazi tartalmú, megszenvedetten írói — realista! — igazságok megkívánják ezt a pontosságot, máskülönben: visszaélés a dolog neve, „azok is az életet írják, csak elvontabban. Az idealizmus az irodalomban azt jelenti, hogy valaki kész doktrínával megy neki az életnek, és adatokat keres az elméletéhez. A realista író azonban úszik az életben, s a lelke előtt és a lelkében lejátszódó életesemények alakulnak formába és rendszerbe. A két típus terméke közt csak azon a ponton válik el az érték, hogy az író maga tehetség-e, művész-e, ha igen: mind a kettő egyformán értéket teremt, ha nem, akkor a külső kiindulás semmit sem segít.” Idézni érdemes azt a szempontot is, amelyről manapság mintha feledkeznénk, említve elégszer legalábbis — s nem tudom, miféle „szemérem” okán, ha azért — kevésszer látom s hallom, hogy ez mindent meghatározna mégis (a kivételes alkatokat Jci- véve, persze, ám ezekhez nem tudok belső tapasztalatból szólni): „Minden fiatal írónak annyi helyzeti energiája van, amennyi szenvedésen ment keresztül, míg eljutott a saját művészetének magasságába. Királyi út nem vezet a matematikához, de még kevésbé a művészetekhez. Oda csak a fájdalom emel...” Tanulságos még: „Az irodalomban az idealizmus hívei a könyvtárból indulnak ki, s legszívesebben ott is maradnak egész életükben a könyvtár kedves csöndjében. Legfeljebb ámulva veszik észre, ha az élet igazolja a könyvet. A realizmus munkásai az életbe merülnek el, és onnan halásszák fel a lelki élet nagy eseményeit, s hordják be az irodalom könyvtárába az összefoglaló nagyobb gondolatokat.” Érdekes közelségben van e cikkhez a kötet következő, Gárdonyi Gézánál című dolgozata. Szintén az írói önmeghatározás a központi tárgy (bevezetőben), és ennek itt újabb vetületét találja meg Móricz. Így jár körül, ha figyelmesen olvassuk (témakört gyűjtve rendszerezzük) tanulmányainak kötetét, így ismertet hiteles alapokról egy-egy jelenséget. „A közönség azt hiszi, hogy az írók itt élnek egy társaságban Bu557
