Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 7. szám - Zelei Miklós: Szosziszka (elbeszélés)
ZELEI MIKLÓS Szosziszka Minden porcikája azt figyeli, mikor szabadulhat, mikor lesz már reggel. Figyeli az órát. Az öreg szerkezet úgy méri az időt, mintha anyacsavarokat darálna benne valaki. Kint fúrj a szél. Fúj napok óta, egyenletesen mintha villanymotor hajtaná. Tükörsimára csiszolta az Oka jegét, buckákat hordott össze a parton. Befulladt gránátokként koppannak a földre a madariak. Döglött varjakkal aknázza a tél Kalugát. Szinte összegörnyed a takarók alatt, hogy minél jobban őrizhesse a meleget. Hiába ágyazott a kályha mellé, a maradék tüzelő melege csak arra volt elég, hogy elaludhasson, hogy belezuhanjon a mély, fekete árokba. Mire álmodni kezdett volnla, ellángolt a tűz, és a sápadt, vérszegény meleg hamar kimúlt. Leikéig átjárta a hideg. Mintha mély, fekete árokban lenne, de most már ébren. Lélegzetének melegével is takarékoskodik. A levegőt lassún, beosztással leheli a takarók alá. A legolcsóbb központifűtés. Az ágy melletti széken ott a pénz, .amit ősz óta összerakosgatott, összelopkodott saját magától. De ma reggel ki fog mienni a piacra, mindért káposztát vesz, meg forró szosziszkát és jóllakik velük. Eddig is gyakran kerengett a piacon, a zubogó vízben fövő apró kolbász- kákát szimatolva, majd átfutott a piac másik sarkába, a káposztaárus körül ácsorgott, de annyi pénze még sosem volt együtt, 'hogy egyszerre vehessen káposztát is meg szosziszkát is, s pláne, hogy jól is lakhatott volna belőlük. Nem vett inkább egyikből se, csak rakosgatta egymás mellé a kopejkákat, a rubeleket, s szorongatta őket zsebre dugott öklében a piac széles utcáin kóborolva. De ma reggel mindet szosziszkána meg káposztára költi. Már harmadik nlapja, hogy apja, a sánta Viktor Nyikolajevtes Maszlennyi- kov, kihelyezett újjáépítési anyagbeszerzési megbízott, a háború kétszeres sebesültje megint úton van. Ha ma sem érkezik meg, s ha nem időben érkezik, este már nem lesz mivel befűteni. Ügy volt, hogy csak két napra utazik el, de még minidig nem jött haza. Biztosan nem is fog, majd csak késő este, kiéhezve és kifagyva, borostásan, zuzmarás bajusszal, lerúgja a csizmáját, a markába nyom néhány kopejkát, nesze Nágyenka, a kiküldetési díjból spóroltam neked, vegyél rajta magadnak valamit, ha tudsz. Esetleg fél rubelt is ad, de nem tud mit venni, beteszi a 'kitüntetés bélelt ddbozába és megint elkezd majd gyűjteni szosziszkána és káposztára. Az apja meg végigdől majd az ágyon, s lehet, hogy azonnal el is alszik. Figyeli az órát, nem abban reménykedik, hogy meg virrad, majd csak ki- lenc-tíz óra tájban kezd oldódni a mozdíthatatlan sötétség, de öt órakor már érdemes fölkelnie, többször is megszámolnia a kikészített rubeleket, hogy mind megvan-e. Aztán a ropogó hóban elindul a piac felé. Már messziről látszik, hogy fő a szosziszka, nemcsak a tűz, a kegyetlen sötétségben szinte a meleg is világít. A nemezcsizmában totpogó árus felhajtott gallérja közül minden kilégzéskor lánglisztet fúj az éhes hidegbe, néha nagy fahasábot vet a tűzre, beletúr az asz553
