Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - SZEMLE - Molnár Miklós: A grammatikai következetesség kelepcéi. Székely János: Egy rögeszme genezise

ció”-szemlélet, a retorikus moralizálás leegyszerűsít, meggátolja, hogy magukat a jelenségeket vizsgálhassuk meg, pl. a sajátos irodalmi fenomént, vagy pl. azokat az okokat, amik létrehozták és fenntartják a „tömegkultúrát”. A moralizáló látásmód megakadályozhatja, hogy pl. nyitottak legyünk az ún. „beat”-irodalom (immár múltidejű) ’újdonságai’, Kerouac, Ginsberg, Ferlinghetti, Corso sok tekintetben élő és inspirativ termése iránt.

Székely János szövegeiből kiolvasható, hogyan kerül válságba az irodalom „etikus” szemlélete, a moralista egyszempontúság, az illuzórikus totalitás-konstruálás; hogy milyen „veszedelmes”, ha konvencionális értékfogalmakban gondolkozunk: fogalmaink kiürültén tanácstalanul és tehetetlenül meredünk magunk elé. A ’művészet funkciója’ talán azok közé a kérdések közé tartozik, melyeket Julián Huxley szerint „nem érdemes föltennünk, mert sohasem felelhetünk rájuk”. A ’költészet funkciójáról’ sem érdemes tételeket felállítani, netán „törvényeket” fogalmazni, „hiszen — ad absurdum végiggondolva — soha, semmilyen vers nem lehetett olyan hasznos dolog, mint például egy fogkefe” — írja Deák Tamás, Székely Jánost köszöntő tanulmányában. A metafizika álkérdései ezek, skolasztikus szóhabok kavarói, ehhez hasonlóak: „hány angyal fér el egy tű .hegyén.?” Éppenséggel akármennyi funkciót tulajdoníthatunk a művészetnek, amennyit csak akarunk. Létére talán elegendő „ok”, hogy van. De ha ragaszkodunk valamiféle funkcióhoz, ha pl. a művészetet az egyik legsajátosabb emberi képesség, a kreativitás megnyilvánulásának látjuk, bizonyára nem szűnik meg a művészet, ha múltbeli funkcióját nem tölti be többé, legföljebb funkciót vált, átalakul. „A változás, átalakulás* nem a válság, a hanyatlás, a krízis jele, hanem természetes és szükségszerű folyamat. A változásokát az értelem nyílt érdeklődésével regisztrálni, e változásokban tevékeny részt vállalni, e változásokat előidézni: ez az író dolga” — írja Nagy Pál, Korszerűség / kortárs irodalom című munkanaplójában. Sokan pánikba esnek a változások láttán: könnyen elér bennünket az Alvin Toffler-leírta „jövősokk”.

Székely János, látván, hogy a hagyományos, értékőrző, eszmékben és eszményekben, rövidre zárható igazságokban, lekerekített evidenciákban, totalitásban, steril ösz- szégezésekben stb. gondolkodó, ’méltóságába’ száradt művészet elévült, kissé hirtelen az egész művészet halálát jelenti be. A művészet nem bizonyos, hogy meghal, legföljebb gyökeresen megváltozik, legföljebb helyet ad egy másfélének. Lehetséges egy olyan művészet, amely a környezetben való majdnem teljes részvételt jelent, ahol az állandóan változó, szimulált és nem-szimulált élmények teremtője és megélője ugyanaz a személy és/vagy közösség. Lehetséges a művészet mint „pleasure-dome”: a tevékenységre serkentett ember újfajta közösségi kapcsolatra lép társaival, s érzékenysége, kifejezőkészsége, alkotóerői új dimenziókhoz jutnak az életformává váló művészet közegében. Lehetséges a nem-verbális és nem-lineáris kommunikáció kiterjesztése; lehetséges a nem-grammatikai, nem-következetes, nem-kizárásos, inkluzív megismerés; lehetséges túllépni a „vérszegény időmonizmuson” (Szentkuthy). Lehetséges a térkörnyezet művészete. Lehetséges egy átfogó kinetikus művészet, amelyet „maximális variabilitás és maximális múlékonyság” jellemez (A. Toffler). Lehetséges „a nyelv, az irodalom, az alkotás terhelési határértékének növelése”, amely „egyúttal létfeltételeink, gondolkodásunk kereteinek módosítását is jelenti” (Nagy Pál). Lehetséges egy olyan művészet, amely lelép a tartósság, örökérvényűség madárganés talapzatairól, és bármikor „eldobható”: a feledékenység megnyilvánulása, a hétköznapi élet része; (legalább) százezerarcú, efemer, áttekinthetetlen, de nem is igényel áttekintést.

Egyúttal azonban az is lehetséges, hogy a régivágású művészet is művelhető marad még sokáig, mégpedig nemcsak a bélyeggyűjtés szintjén. A hagyományos művészeti formák talán még nem merültek ki mindenestül, talán korai elparentálni őket. Például Székely János irodalmi szövegei jelenleg is működnek jelhalmazként. A költészet konvenciói csakugyan elbanalizálódtak. Voltaképpen azok a gondolkodási modellek merültek ki, melyeket a költészet használt: a metafizikai nem-gondolkodás kliséi. Klisék használata nélkül is lehetséges irodalom, mégpedig nem csupán „nyelvi

504