Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 6. szám - SZOCIOGRÁFIA - Pósfai János: Ideát Venduséknál II.
dálkodnak, a többi állami gazdaságok kezelésében van. Az erdőbirtokossági társulások területeiből szintén kívánatos volna 400—500 hektárnyi területet átvenni. Mindezek együtt adhatják annak a termelőszövetkezeti gazdaságnak az alapját, amely végérvényesen megoldja a vendvidéki mezőgazdasági termelés sorsát. — Szegényebbek a vendek, mint a más tájon élők? — A problémát én abban látom, hogy a mostani viszonyok, lehetőségek mellett egy olyan folyamat kezdődött, amely a különbségeket még jobban tágítja. A fiatalok, a kétlakiak jobban élnek. Az idős, magukra maradt öregeken sajnos a szakszövetkezet sem tud segíteni. Aggsors, öregsors, keserű sors! A vendvidéki öregek száma, mintegy félezerre tehető. A megyei tanács 1972-től évente félmilliós keretet juttat azzal a céllal, hogy a méltányosságból törölt adókiesést ebből fedezzék, illetve az elhagyott, magukra maradt öregek kapják. Mire elég ez? „Kenyeret jót adnak a boltban” — hallom a jánoshegyi öregember hangját. A gazdasági felemelkedés szükségszerűen magával hozza a kulturális lehetőségek kitárulkozását is. A vendvidéki faluk többségében szaktanárok oktatják a szlovén nyelvet, a szentgotthárdi gimnáziumban és a szakmunkásképzőben szakkörök segítik a nyelv és az anyanyelvi kultúra jobb megismerését. A könyvtárakban rendelkezésükre állnak a szlovén irodalom alapvető munkái. Szómba tLAGZI UTÁN 480