Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 6. szám - SZOCIOGRÁFIA - Pósfai János: Ideát Venduséknál II.
Tanszékén. A tudományos alapossággal készült tanulmány a terület társadalmi- gazdasági adottságainak elemzése mellett a fejlesztés lehetőségeit is számba veszi. Készítői a lehető legszélesebb információbázisra támaszkodtak, legfőbb kiindulási alapnak a KSH területi adattárát, ezen belül is elsősorban az 1970. évi népszámlálás adatait tekintették. Figyelemmel voltak a területre vonatkozó eddig megjelent tudományos (szakirodalmi) publikációk főbb megállapításaira, a fejlesztési tervtanulmányokra, a megyei és járási szervek, intézmények, vállalatok információira, a helyszíni bejárások és ténymegállapító körutak tapasztalataira, nem kevésbé az egyetemi hallgatók által a Vendvidéken végzett faluszociológiai felmérésekre. Fő törekvésük az volt a tanulmány készítőinek, hogy kész sablonok helyett olyan komplex területértékelést, profolémameghatározást nyújtsanak és alternatív fejlesztési lehetőségeket vázoljanak fel, amelyek alapján a területfejlesztésben érdekelt szervek reális területfejlesztési koncepciót alakíthatnak ki. A riporter tehát ily módon fontos forrásmunkához jutott, most már csak le kellett ülnie, hogy az információ tengeréből felhozza a gyöngyszemet rejtő kagylókat. Az anyag gyűjtésekor, de néha még írás közben is, megállított valami: nem túlzás-e, hogy a Vendvidéket úgy kezeljük, mintha valamilyen különleges testrésze volna a hazának? Miért a megkülönböztetett bánásmód, az átlagosnál is nagyobb figyelem? Nem volna-e egyszerűbb sorsukra hagyni őket, hiszen, ahogyan e vidék ihletett tudósa, Pável Ágoston a 'két világháború között a nyílttűzhelyű konyhák tanulmányozásakor papírra vetette: „...ez a kilenc, illetőleg most már csak nyolc hazai szlovén község olyan rohamosan magyaroso- dik, hogy alig vetek nekik egypár emberöltőt és el fogják veszíteni egy ezredévnél hosszabb időn át megőrzött szláv jellegüket, s teljesen be fognak olvadni a magyarságba.” Csakhogy e terület nem elsősorban etnikum jellege miatt jelent problémát, s élvez különleges bánásmódot. É kis néptöredék sorsa, hányatott élete évszázadokon át egy a magyarságéval. Az itt élő szlovéneknek éppen úgy a felszabadulás teremtette meg a fel- emelkedés lehetőségét, ahogy a magyaroknak, vagy a sok nemzetiségű Jugoszlávia népeinek. A második világháborút megelőző időszakban például ezen a tájon a lakosságnak mintegy nyolcvan százaléka nem rendelkezett földterülettel. A nagybirtok zöme a zirci apátság tulajdonát képezte, s egy másik tekintélyes részen néhány kisebb földbirtokos osztozkodott. A lakosság zöme kárhozatra, a feudális örökségre volt ítélve éppen úgy, ahogy az őrség népe, vagy a Hegyhát lakossága. Az Őrségével egyébként is leginkább rokon az a kiszolgáltatottság, amely évszázadokon át a bölcsőtől a sírig elkísérte az itt élő embert, mert nemcsak dölyfös uraival, de a természet törvényeivel is naponta szembe találta magát. Ha tehát van megkülönböztetés, akkor az csakis azért indokolt, hogy ily módon felzárkózhassanak az ilyen mostoha területek gondozói is. Ám, ahogy az őrségnek, úgy a Vendvidék fejlesztési feladatainak is alfája és ómegája az ehhez szükséges pénzügyi alapok megteremtése. Tudták ezt korábban is, de hiányzott az összehangolt, tudományos megalapozott, az egész területet átfogó s talán az egyszer és mindenkorra szóló rendezési program. A vidék fejlődése főbb irányainak tisztázása nélkül aligha lett volna értelme bármilyen próbálkozásnak. Látni kellett, hogy itt a fő meghatározó a terület egyoldalú agrár jellege, a mezőgazdasági jövedelmű lakosság túlzottan magas aránya, a korábbi paraszti önellátáson alapuló termelésszerkezet konzerválódása és a természeti adottságok 474
