Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 5. szám - SZEMLE - Madarász László: Vujicsics Tihamér: Muzicke tradicije juznih slovena u madarskoj
három délszláv nemzetiség (horvát, szerb, szlovén) nyelvén fennmaradt részben korábban, részben a szerző által lejegyzett és összegyűjtött szöveges dalokat és hangszeres zenedarabokat, az eredetüknek megfelelő nyelven. Így a könyv három nyelven készült, de a szerző igen helyes és célszerű elgondolással magyar nyelvű előszót írt az érdeklődő magyar olvasónak. A hazai délszláv nemzetiségek zenei népművészeti alkotásainak vizsgálata, elemzése és valamilyen egységes rendszerbe való foglalása igen bonyolult, nehéz feladat. Olyannyira, hogy a szerző ezen jelentős munkája előtt, korábban mások meg sie kísérelték. Maga az általános szerb népzenei kutatás úttörője, a múlt században Budán született és élt Kornelije Stankovié (Sztankovics Kornél) is jobbára csak a szerb nemzetiség területén végzett ilyen munkát. Bonyolúlttá teszi íf-^dolgot az, hogy a délszlávok nem egy egységes népet alkotnak, s maga a három nemzetiség is külön-külön népcsoportokra oszlik. Mint a balkáni szlávság periférikus csoportjai, egymástól kezdettől fogva elkülönülten, szétszórtan élnek — szórványként — a magyar etnikum területén. Az egyes népcsoportok még ma is inkább saját néven nevezik magukat. Le-, illetve betelepedésük 'egymástól függetlenül, időben messze eltérő történelmi időszakban, hol közelebbi, hol távolabbi területekről történt. Azért ősi népművészetük sokszor eltérő gyökérből eredt, más-más külső hatások alatt keletkezett. Ezek a hatások mindmáig fennmaradtak, és a csoportok mint saját jelleget viselik magukon. A szerző az anyag 'elrendezésének alapjául öt főbb csoportot vesz figyelembe: 1. A szlovénok a történészek szerint a VI. századtól élnek jelenlegi lakóterületükön, Pribina és Kocel pannóniai fejedelemségének leszármazottaiként. Hosszú időn át frank uralom alatt éltek. Nevezték őket vindusoknak, vindeknek és vendeknek. Sokáig önálló néptöredéknek tartották. A Muraközben élnek, nálunk csak éppen Vas megyében hét vegyes lakosságú faluban pár ezren. 2. A Mura-melléki horvátok, akik egy sajátos nyelvjárást beszélnek. Talán Zrínyi Miklós jobbágyainak utódai. Zrínyi Péter ehhez közelálló horvát nyelvre fordította le a „Szigeti veszedelmet”. 3. Az ország nyugati határvidékén élő horvátok Szentgotthárdtól Pozsonyig találhatók. Főként osztrák oldalon, néhány százan nálunk. Jurisics Miklós volt a várkapitányuk Kőszegen. A XVI. században telepedtek be Habsburg hívásra Boszniából, Hercegovinából és Dalmáciából, hogy a török ellen védjék Ausztriát. 4. A Dráva-menti horvátok, akik a XVI. században menekültek török uralom alól. Ebbe a csoportba tartoznak a baranyai bosnyákok és sokácok, a bácskai bunyevácok, a szentendrei dalmaták, valamint Kalocsa környékén és a fővárostól délre két-két faluban a rácok. 5. A szerbek az 1690-es években jöttek be nagyobb számban, szervezett csoportokban a görögkeleti egyház irányításával. „Magukal hozván papjaikat, iparosaikat és parasztjaikat.” Később Mária Terézia kiváltságokban részesítette őket, s virágzó városi-polgári szellemi életet alakítottak ki Budán a Vízivárosban, Tabánban valamint Szentendrén, amely az össz-szerb nemzeti kultúra központja lett. A múlt században alapított Letopis Matice Srpske című folyóiratuk ma is megjelenik. Nem lehet célunk, hogy a terjedelmes mű anyagát részletes szakmai ismertetés és elemzés alá vonjuk, mégis megemlítünk néhány olyan tényezőt, amely gyarapíthatja az olvasó általános ismeretét. A népzenei hagyományoknak a hazai délszlávoknál is ugyanúgy különböző műfajai vannak, mint más népeknél: gyermekdalok, lakodalmas énekek, siratok, tréfás dalok stb. Jóllehet egyikük-másikuk az egyes csoportoknál esetleg már kihalt. A táncok közül jellegzetes a kolo. A szerző az öt főbb etnikai terület zenei hagyományait négy dialektusra osztja: A elsőbe tartoznak a szlovénok népzenei hagyományai. Eddig ezt az anyagot tüzetesebben nemigen tanulmányozták, mert germán eredetűnek tartották. Ma a nézetek afelé hajlanak, hogy „szláv szöveggel fennmaradt alpesi hagyományokról van szó”. A másodikba a horvátok zenei hagyományait sorolja. Történeti és zenetörténeti szempontból — esetleges további kutatás szempontjából — ez a csoport különösképpen érdekesnek látszik. Zeneanyagában ugyanis nagy mennyiségben találhatók régi 413
