Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - MŰVÉSZET - Péntek Imre: Égni és égetni a legmagasabb hőfokon
Tény, hogy kezdetben a kerámiagyártáson volt a hangsúly. Akkor egy olyan formarend jött létre, ami egységesnek tűnt. A legkisebb fűszertartótól a legnagyobb tálig. Mindegyik azonos formai elvek alapján készült. Aztán ebbe a profilba bekerültek egyéb darabok is, amit csak úgy odahoztak ... A tervezők? Nem a tervezők. Mások. Lényegében ránk erőszakoltak valamit ami idegen volt a mi formálásunktól. Mondjuk van egy alaptest — korsó vagy fedeles tál —: Tegyenek rá ilyen kiöntőt, olyan fület... Akkor megveszem. Tehát egy hibrid cserepet kaptunk. Ami elrontása a jónak. S amire nem lehetünk büszkék. Senki. Lehet, hogy anyagilag, üzletileg megéri,de az egy más kérdés. Azért jutott tér tervezési ambíciódnak ...? Eleinte — jó öt-hat évig — edényekkel foglalkoztam. Ezeket merem vállalni ma is. A magyar kerámia rövid idő alatt — egy kicsit munkáim által is — gazdagodot, színesedett. A házgyári konyhaprogram is ebben az időben mozgatta meg a fiatal for- matevezőket. Úgy tudom, te feleségeddel együtt a kezdet-kezdetén részt vettél a program alakításában ... A konyhaprogram később keletkezett. Bizonyos értelemben megelőztem az ott felmerült igényeket. Valahogy úgy voltam, hogy szerettem dolgozni, de a rendszerezés nem erős oldalam. Rajzokat, dokumentációt készíteni. Emese sokat segített. Persze, nem csak ebben. A házgyári konyhaprogramban való részvételünk az első közös munkát is jelentette számunkra. Itt Vásárhelyi Emese is bekapcsolódott az interjúba. Érthető, hisz ettől fogva ösz- szefonódott a két iparművész sorsa, alkotómunkája. Vásárhelyi Emese: Én végzős koromban csöppentem bele a konyhaprogramba. Hasonló témából diplomáztam: háztartási edényből, szűkebben a kannából. Azt kellett megoldanom, hogy porcelánból egy ne hagyományos konvencionális készletet tervezzek. A program célja is a konyhai edényzet megújítása volt, akár csak az enyém. Találkozott az érdeklődésünk. A szemléletváltás korát éltük, valami újat akartunk. Akkoriban kezdtek beszélni a tervezés komplexitásáról. Szekeres Károly: Nem a forma volt az elsődleges. A tárgy milyenségét az alkalmazás színtere határozza meg. Az egész rendszer követelményeinek végiggondolása. Vásárhelyi Emese: Egy átfogó rendszerbe kellett belehelyezni tervezéseinket. Éppen az jelentette a munka jelentős részét, hogy az egészből szűrjük ki azt, amit nekünk kell megoldanunk. Hosszas mérlegelés, vizsgálódás után eldöntöttük: végül is milyen edények szükségesek a mai konyhába? S az edényzetből mit érdemes kerámiából fémből vagy üvegből készíteni? Szekeres Károly: — Ennek a megközelítésnek az előnyeit a fogyasztó látja. Nem abból indultunk ki, hogy egy csésze ilyen vagy olyan. A közönség igényeit vettük szemügyre: azt, hogy a jelenlegi tárgyválasztékból mi hiányzik, s ezeket az edényeket hogyan formálhatnánk a funkciójuknak legjobban megfelelőre. Lényegében a mutatkozó igényeket próbáltátok felmérni, számba venni... Szekeres Károly: Igen. A jó tervezésnek manapság ez az első lépése. Nem a rajzasztal a kiindulópont. Nem is a kereskedelem. Hanem az, amit társadalmi igénynek nevezhetünk. Melyek azok a használati tárgyak, amiket feltétlenül az emberek kezébe kell adnunk? Vásárhelyi Emese: Még valami. Nálunk születnek párhuzamosan üvegből, kerámiából, fémből porcelánból készletek, s mindegyik azonos darabokból tevődik össze. S a konyha tele lesz azonos funkciójú edényekkel, amelyek mégsem tudnak minden szükséges dolgot elvégezni. De van egy rakás fölösleges holmink. A három anyagot egyetlen készletbe kellene összehozni, olyanba, ami aztán a lehető legszélesebb skálán mozog. Funkcióelemzést is végeztetek ahogy a konyhaprogram pályázatára készült dokumentációt nézegettem ... Szekeres Károly: Egy használati tárgynak, edénynek szorosan kötődnie kell a rendeltetéséhez. Tud-e boldogulni a tárggyal a használó? Többre képes-e, mint a korábbi megoldások? Ezeknek a tisztázása nélkül nem jutunk messzire. Igény és funkció: ez 301
