Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - MŰVÉSZET - Péntek Imre: Égni és égetni a legmagasabb hőfokon
művészet PÉNTEK IMRE Égni és égetni a legmagasabb hőfokon A régi falusi háztartásban a cserépedény meghatározó szerepet játszott. A jól felszerelt konyha egyet jelentett a cserépedények bőségével. A fazekasműhelyekből kerültek ki a lábasok, a tányérak, a legkülönbözőbb tálak, tésztaszűrők. A kiöntőedények sora: a pohár, a kancsó, a köcsög, a szilke. Nem hiányzott a hőálló fajta sem: voltak kemencébe tolható cseréptepsik, kalácssütők. A lakodalmas fazekak pedig a nyílt tűz lángjait is bírták. A fazekasmesterek agyagban gondolkodó, korongon formáló ötletessége szinte nem ismert lehetetlent: amit ők nem tudtak megcsinálni, arra igazában nem is volt szükség. A fejlődő gyáripar a konyhát sem hagyta érintetlen: a fém, az üveg, a porcelán, a fajansz radikálisan átalakította a konyhai edényzetet. A cserepek szemétre vagy a padlásra kerültek, pótlásukról a praktikus szériagyártmányok gondoskodtak. A fazekas készítmények egy ideig még tartották magukat, főként falun, a szegényebb portákon. Olcsóbban kínálták őket, mint az ipari árut, annak ellenére, hogy kézi munkával készültek. Az alapanyag, az agyag igénytelenségével hazai körülményeink közt semmi sem vetekedhetett. Aztán a cserépvilág végleg összetört, a múlté lett. Ma már csak a gyűjtők kajtatnak a népi fazekasság emlékei után, s itt-ott még működik egy-egy viharvert égetőkemence, hogy a kuriózumra vágyók igényeit kielégítse. A használati tárgyakból szobadísz vált, divat diktálta fogyasztási cikk. A változás visszavonhatatlannak tűnt. A dolgok logikája szerint az agyag és a belőle készített edény nem juthat vissza a tűzhelyre. S mit látunk újabban? A cserép metamorfózisát: a kerámia térhódítását. Oj technológiák születtek, új gyártási eljárások, új formák és mázak, hogy ezt a kifogyhatatlan hazai alapanyagot versenyképessé tegyék. S konyháinkban újból megjelenjék az agyagedény. Hogyan lesz a kézműves fazekasságból, a manufakturális kócerájokban folyó mesterkedésből modern kerámiaipar? Hogyan váltja fel a kézi munka igényességét a gépi munka pontossága? S hogyan élednek meg, variálódnak, alkalmazkodnak az új igényekhez a régi formák a tervezők szívós, kitartó, gyakran aíáértékelt szellemi erőfeszítései nyomán? S hol késik az ízléses, olcsó, tartós, magyaros ízeket melengető kerámiaedény, amely időnként fel-feltűnve izgalomba hozza a vásárlókat? Nos, körülbelül ezek a kérdések vezettek el Szekeres Károlyhoz, a Városlődi Majolikagyár tervezőjéhez, művészeti tanácsadójához, Munkácsy-díjas keramikus művészhez, és feleségéhez, Sz. Vásárhelyi Emeséhez, aki a Herendi Porcelángyár terve295
