Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1-2. szám - Simonffy András: Bizalmatlan tavasz (regényrészlet)
De amíg ez kiderült! Botond Béláékat letartóztatták, és visszavitték a jászberényi hadifogolytáborba nyolcvan más, megbízhatatlannak nyilvánított fogolytársukkal együtt. (Volt nyilasok, csendőrök, német ajkúak és kiskorúak voltak ezek.) 6. — Kis András, hadtörténész: Fel kellett deríteni az ellenséges és megbízhatatlan elemeket. A fogoly tisztekkel életrajzot Írattak. Magyar elhárító szervek híján ezeket egyedül a szovjet tisztek végezték. Név szerinti kartotékok készültek mindenkiről, ezeket a tolmács megfeszített munkával fordította oroszra. De más fordítanivaló is akadt, így a már megalakult magyar kötelékek névjegyzéke. Orosz nyelvű névjegyzék nélkül nem adhatták át a magyarokat. A hadosztály-parancsnokság igyekezett elősegíteni a szovjet katonai elhárító szerv munkáját. A személyi állomány között felfedezett nyilasokat név szerint is nyilvántartották. A csendőröket, a testőröket külön alegységbe osztották. A február tehát állandó létszámellenőrzésekkel, szűrésekkel és alaki gyakorlatokkal telik el. Nagy gondot jelent az élelmezés, és még nagyobbat a fertőző betegségek. — Kiss András, hadtörténész: A második világháború alatt a katonákat leginkább fenyegető betegség a kiütéses tífusz volt. A zsúfolt elhelyezés, a tisztálkodás elmulasztása elősegítette a betegség terjedését. A betegséget a tetvek terjesztették. 1945-ben, amikor a kiütéses tífusz ellen nem volt elegendő védőszérum, a tetű szinte „háborús tényező” volt. A betegség ellen leghatásosabban az állandó tisztálkodással s a tetvek irtásával lehetett védekezni. A Pavilonban a szovjet felcserek és beosztottak vigyáztak az emberek egészségére. Forró, száraz gőzbe tették a ruhákat, ebben a tetvek elpusztultak. Február 14-től kezdve naponta mintegy ezer embert fertőtlenítettek. A fürdetést és a gőzölést egy idő után megismételték. Ennek következtében a Pavilonban tífuszos megbetegedés nem fordult elő. Gyengélkedők azonban voltak. Február 14-én pl. a szervezés alatt álló hadosztály mindhárom gyalogezredének parancsnoka beteg volt. A huzamosabb ideje tartó elégtelen, egyoldalú táplálkozás és a vitaminhiány miatt február 19-ére a legyengült, súlyos hasmenéses, hörghurutos és lábfájásos megbetegedések száma már 400-ra emelkedett. Mindezek a nehézségek, nézeteltérések, s különösen a Botond-ügy ellenére nem szabad azonban azt hinni, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Vörös Hadsereg illetékes parancsnokai között megromlott volna a viszony. Mindannyiunk előtt világos volt, hogy új magyar hadsereget önerőből felállítani, ellátni és élelmezni képtelenség. Mindenben rá voltunk tehát utalva a szovjet kormány nagylelkűségére és ezzel együtt a Vörös Hadsereg konkrét segítségére. Azt is tudni kell, hogy a Vörös Hadsereg története során először lépett más országok földjére, másrészt először kellett egy olyan feladattal megbirkóznia, hogy a volt ellenségből szövetséges hadsereget szervezzen saját csapatainak hátában. Érthető, s különösen mai szemmel nézve érthető az nagyfokú óvatosság, amellyel ezt a munkát végezték. De nehezítették ennek a hadseregnek a felállítását más körülmények is. 14
