Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - Reismann János: Nyugtalan évek (emlékirat) - "Ágas fád ága lengedezzen" (Vogul népköltészet) Bella István műfordításai: Szélért való könyörgés, Jápel manó, Vágyakozás, A vánti-falvi leány, Tobolszkból jött Péter bátya, A csúnya fiú kesergése (versek)
„Ha én nem adhatom, ugyan ki adhatja? Ki itt a gazda?!” Vélekedem magamban: megkérem, a drága selymet, drága posztót asztalára kiterítem. Honnan tudhatnám, hogy felnevelt lányát nem képes nekem adni. Hát nem! — A Tat-foki falvi leány a maga ura volt, a maga esze után járt. Hajlandóságát ki nem fürkésztem, őt sem kérdeztem. Ügy véltem: bátyja csak odaadja. Hát nem, — a bátyja mégsem adhatja. Most bátyjához fordul. Engemet, bátyja, oda nem adhatsz, eszes nő eszem magamnak is van, hogy hová megyek, magam szabom meg, hogy engem odaadj, nem a te dolgod! Mikor az én jóravaló apám nevelgetett engem, te neki éjjel sem segítettél, te neki nappal sem segítettél, kezének nem voltál támasz, lábának sem voltál támasz, mért kezdenél most gazdaként velem bánni? Aki férfihez a kedvem nem húz, erőnek erejével sem adhatsz, ha elborítja is asztalod fekete cobollyal, ha beborítja is asztalod vörös cobollyal, ha drága selymet, jó posztót terít is asztalodra: a rénbikás férfi bikája orrát visszafordítom, az állatos férfi állatja orrát visszafordítom. Nem megyek oly néphez, kihez kedvem nincsen Amaz éjsötét éjen, Amaz éj téli éjen, addig ittunk ott, amíg ránkvirradt. Ama tíz talpú talpas szánom most fordul, térül vissza. Amaz anyátlan három bikabor jam Lozva pataka mentében ím sírdogálva fut.
