Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - SZEMLE - Ambrus Lajos: Benkő Samu beszélgetései Kós Károllyal
szemle Benkő Samu beszélgetései Kós Károllyal Irigylésre méltó könyvet adott ki a Kriterion Kiadó: szépen szedett szöveget és végre színes Kós-grafikát is; másfélszáz oldalon, magas példányszámban és a kötet esztétikai értékéhez képest rendkívül olcsó áron. Sem a könyv szerzője, a kérdező, sem a kérdezett, akit nevezhetünk a magyarság utolsó polihisztorának is, nem ismeretlenek az olvasó előtt. Benkő Samu az alkotótárs, egyben kiváló kultúrtörténész, a vékony kis kötetben igen meggyőzően bizonyítja, hogy korunk mániáját, az interjú-készítést mégiscsak leltet tisztességesen végezni; csupán tudományos elmélyültség, alkotói szuverenitás és őszinte igazmondás kell hozzá. (Holott a szerző bevallottan „gyakorlatlan”: a Kos-interjúk előtt mindössze a festő Kovács Zoltánnal, valamint még az ötvenes években Kelemen Lajossal, a kiváló műtörténésszel készített riportot.) A kötetbe öt beszélgetés került: az 1972-es keltezésű könyvművészetről és grafikáról szóló riportot, az Igaz Szó, a földművelést érintő diskurálást a 90 éves Kost köszöntő Tiszatá j közölte; az Erdély köveiről szólót a 77-es Utunk Évkönyv ben, Kós saját készítésű sakkfiguráiról, valamint a 45 utáni közügyekről készült beszélgetést az Utunk 1977-es évfolyamában olvashattuk. Milyen volt hát Kós Károly, mint alkat és személyiség, mennyiben bővül az írói műbe préselhető árnyalat a beszélgetések olvasata után? „Szigorú ember volt, az alkotást szentnek tekintette, ezért élete utolsó szakaszában — ahogy ő nevtezte, az aggastyánkorban — az önkifejezésnek már csupáncsak két formájával élt: levelezett és diskurált” — írja Benkő Samu a kötet bevezető emlékezésében. A diskurálások nem érnek váratlanul bennünket, nem formálják át eddigi Kós-értelmezésünket; mégis úgy kell olvasnunk ezeket az alkotói titkot lemeztelenítő írásokat, mint egy kivételesen széles érdeklődésű életmű egyenértékű, érvényes teljesítményeit. Látszólag az olyan témák, mint a földművelés, az állattenyésztés, az aktuálpolitika nem a legrokonibb éghajlatú tudományok az irodalommal, építészettel és grafikával. Mégis közös szellemi tartomány: a totális lét-igény szülöttei. Kós Károlyt nem véletlenül lehet rokonítani a múlt századi magyarság rendkívüli koponyáival, többek között Bras- sai Sámuellel, aki többirányú elmélyülést érdeklődésében a „hasznosan cselekvő egyén a teljes értékű honpolgár”-elvére való megfelelést tartotta az egyedüli progresszív világszemléletnek. És ebben a heroikus vállalásban van Kós hosszú életútjának legszembetűnőbb mozzanata is: az állandó, folyamatos és értelmes készség a cselekvésre. A kelet-európai csapdát, amely szerint a cselekvés ezen a tájon túlnyomóan lelkiismereti problémává válik, anélkül, hogy a tett utáni sóvárgás feloldozást találhatna (Bretter György írja Bolyai Jánosról szólva) — Kós elkerüli, ö a kihagyás nélküli küzdelmet vállaló keresztesvitéz; bár igen szerencsés alkat: eredendően több képességgel rendelkezik és nála a cselekvési vágy az azonnali kifeléfordulás lehetőségével párosul. „Mind az izgatott, hogy mi kerekedik ki abból, amivel éppen dolgozom. Én nem vagyok spekulatív természet. Gondolat és cselekvés nálam párhuzamos” — nyilatkozza a sakkfiguráiról faggató Benkő Samunak. Életútja ismtert: épí215
